„Valami nagy durranással akartam kimenni a forgalomból” – Kolg8eight a botrányos interjújáról és a börtönről

-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 58 másodperc

Kolg8eight, polgári nevén Csákó Norbert neve sokaknak ismerős lehet – ha nem a hazai trap és drill szcéna egyre prominensebb előadójaként, akkor egy másfél évvel ezelőtti ominózus Telex After interjúból. A Sajó Dávid által vezetett beszélgetésben számtalan olyan állítás elhangzik a kecskeméti előadó szájából, amik hallatán a néző óhatatlanul felhúzza a szemöldökét. A videó alatt több kommentelő ki is fejezte, szerintük Csákó az interjúban elmondottakkal több értelemben inkriminálta magát.

A beszélgetés során Csákó minden gátlást mellőzve számolt be drogfogyasztási szokásairól, így nem meglepő, hogy az interjú nagy port kavart. Néhányan empatizáltak az akkor még csak huszonkétéves előadóval, sokan meg jót szórakoztak az egész helyzeten. Ám az előadó már nem tudott az interjú utóhatásaira a nyilvánosság előtt reagálni, ugyanis a felvételt követő egy hétben utolérte a törvény keze. Ugyan akkor még hivatalosan semmit nem tudhatott a nagyérdemű az előadó a státuszáról, mára már tudjuk, a találgatás, ami a hozzászólók köreiben ütötte fel a fejét, igaznak bizonyult:

börtönbe került. 

Varga Jennifer / 24.hu

Viszont idén, több mint egy éves síri csend után, egy májusi napon elindult egy Spotify visszaszámlálás: jön az új Kolg8eight album május 30-án. És jött is. Közönsége örömmel üdvözölte a zenei szcénába visszatérő előadót, a dalok alatti kommentszekciók pedig azt tükrözik, az új, Önreflexió címen megjelenő kislemez sokaknál telitalálatnak bizonyult. Két vadi új számhoz is készült egy-egy pármásodperces videó, amiken szemmel látható a fizikai és lelki változás is, amin az előadó átment az utóbbi másfél évben. A Gucci sapkát felváltotta egy modern mullet, a designer napszemüveg helyett pedig egy tiszta szempár néz a kamerába.

Annak ellenére, hogy Csákó láthatóan – és hallhatóan – ismét kilépett a nyilvánosság elé, az utóbbi másfél év történéseiről a spekulációkat leszámítva sehol nem olvashattunk biztos infót. Most, a szabadulása utáni első személyesen adott interjúban mesélte el lapunknak, milyen változásokon ment keresztül mind a magánéletben, mind zenei téren.

„Éreztem, hogy szorul a hurok”

Már beszélgetésünk elején tiszta volt, hogy a velem szemben ülő Csákó Norbert csupán nyomokban emlékeztet az említett interjúban látott önmagára. Higgadtan és megfontoltan kezdett bele a történet elejébe, felidézve az ominózus beszélgetés előzményeit. Elmondása szerint akkor már egyetlen céllal ment a stúdióba: polgárpukkasztó viselkedéssel akart minél emlékezetesebb interjút produkálni.

Éreztem, hogy szorul a hurok, és valami nagy durranással akartam kimenni a forgalomból.

Elmesélése alapján tévedés, hogy azért kellett bevonulnia, mert akkor felelőtlenül beszélt a kétes ügyleteiről.

The post „Valami nagy durranással akartam kimenni a forgalomból” – Kolg8eight a botrányos interjújáról és a börtönről first appeared on 24.hu.

Forrás

Érdekességek

Itt az ukrán verzió: Sebestyén megszökött a kiképzésről, stressz miatt került a pszichiátriára és tüdőembóliában halt meg

A nap legfontosabb hírei – 2025. 07. 10.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF399.87Ft
11 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 11 Jul 2025 15:05 UTC
Latest change: 11 Jul 2025 15:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF342Ft
11 júl · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard