100 új villanyoszlopot kellett telepíteni a vihar után

-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 49 másodperc

Minden érintett ügyfelénél helyreállította az áramszolgáltatást az E.ON Hungária csoport, a hétfői vihar miatt a vállalat szolgáltatási területén 130 településen összesen 165 ezer ügyfélnél volt hosszabb-rövidebb ideig áramszünet – tájékoztatta az E.ON pénteken az MTI-t. A vállalat a Dunántúl, Budapest és Pest vármegye áramhálózatát üzemelteti, ezekben a térségeken Budapesten és Pest vármegyében okozta a legnagyobb károkat a vihar.

A közleményben felidézték: hétfő estére 130 ezer, kedd délutánra pedig már 150 ezer ügyfélnél visszaállították a szolgáltatást. Kedd reggeltől többségében a Pest vármegyei települések szolgáltatásának helyreállításával foglalkoztak. Az E.ON először a legtöbb ügyfelet érintő, legnagyobb hibák javítására koncentrált, így haladva a kisebb, kevesebb ügyfelet érintő meghibásodások felé.

A vállalat felhívta a figyelmet, hogy továbbra is lehetnek olyan ügyfelek, akiknél még nem állt helyre a szolgáltatás, de ezekben az esetekben az ügyfelek közreműködésére is szükség van ahhoz, hogy az E.ON visszakapcsolja őket a hálózatra. Azokban az esetekben például, amikor az ingatlan belső elektromos hálózata sérült meg, egy regisztrált villanyszerelő segítségével először azt kell helyreállítani a tulajdonosnak, az E.ON csak ezután tudja visszaállítani az áramszolgáltatást. Az érintett ügyfelek az E.ON ügyfélszolgálatán kaphatnak tájékoztatást a javítás menetéről – jelezték.

A veszélyhelyzet kezelésében hétfő óta az E.ON több mint 800 szakértője és alvállalkozó partnere vett részt. A hibák javításán 600 hálózati szakember, Budapesten és Pest megyében csaknem 300 szerelő dolgozott. A vihar jelentős károkat okozott az áramhálózaton, jellemzően vezetékszakadások, oszlopkidőlések és törések, valamint fakidőlések okoztak áramszünetet az ügyfeleknél. A vállalat munkatársai több mint 300 járművel vonultak ki a helyszínekre, köztük több mint 30 daruval és csaknem 80 kosaras autóval – ismertették.

A helyreállítás során nagy kihívást jelentett, hogy a viharos szél egyes helyeken 18-20 méteres fákat döntött a vezeték egyes szakaszaira, volt, ahol háztetők, illetve egy elszabadult trambulin sodródott a hálózatra. Egyes területeken, például erdős térségekben a helyszín megközelítése is nehézkes volt. Sok helyszínen a kábelezési és szerelési munkák mellett mintegy 100 új villanyoszlopot is telepíteni kellett.

A hibabejelentések fogadása hétfő óta folyamatos volt az E.ON ügyfélszolgálatán. A megnövekedett ügyfélforgalom kezelésére több mint 200 ügyfélszolgálati ügyintéző állt rendelkezésre az elmúlt napokban. Voltak olyan napok, amikor a beérkező hívások száma a szokásos forgalom tizenkétszeresére nőtt – közölte a vállalat.

The post 100 új villanyoszlopot kellett telepíteni a vihar után first appeared on 24.hu.

Forrás

Érdekességek

Pankotai Lilit újra feljelentették

A sérült Djokovic nem volt ellenfél Sinnernek, összejött az álomdöntő Wimbledonban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF399.64Ft
12 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 12 Jul 2025 03:05 UTC
Latest change: 12 Jul 2025 03:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF341.89Ft
12 júl · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard