-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 3 másodperc
Az oroszokkal folytatott harci cselekmény közben Ukrajnában meghalt egy fiatal magyar férfi, aki az ukránok oldalán önkéntesként harcolt – értesült a Telex. A 21 éves Aser Benjámin nem kárpátaljai, hanem magyarországi magyar volt. Halálhírét az édesapja, valamint ukrán és magyar források nem hivatalosan is megerősítették a lapnak.
A lap azt írja, hogy Aser eredetileg szerződéses katonaként a Magyar Honvédség kötelékében állt, de 2023-ban nem jelent meg a szolgálati helyén, ezért büntetőeljárás indult ellene. A Telex úgy értesült, a fiatal férfi a felettesének azt mondta, hogy Ukrajnába megy harcolni.
Egy ukrán forrás meg nem erősített információi szerint a május 24-én elhunyt Aser Benjámin az egyik legelitebb egységben, a 3. önálló rohamdandárban szolgált, ennek a kötelékében esett el nem sokkal a 21. születésnapja után.
A Telex úgy tudja, hogy a katona holttestének hazahozatalán a magyar diplomácia is dolgozik, bár édesapja, Aser Nátán Kijevben vagy Torontóban szeretné eltemettetni, mert ő a 2010-es évek végén Kanadába menekült, ahol politikai menedékjogot kapott és nem léphet be Magyarország területére.
Az apa a lapnak elmondta, hogy Benjámin két éves kanadai tartózkodás után 2021-ben tért vissza Magyarországra, és úgy tudja, hogy már 2023 tavasza előtt kiment az ukrán frontra. Aser Nátán beszélt arról is, hogy a fia autista volt és szerinte semmi keresnivalója nem lett volna a Magyar Honvédségnél, és megosztotta azt is, hogy Benjámin a hivatásos állomány tagja szeretett volna lenni, de ezt állítólag elutasították.
The post Meghalt egy magyar önkéntes katona az ukrán fronton first appeared on 24.hu.