Évek óta üresen áll a Farkas Bertalan Űrrepülés-történeti Központ, ha így megy tovább, konditerem lesz belőle

-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 11 másodperc

Három éve elkészült, de azóta is üresen áll, látogatókat sem fogad a szabolcsi Gyulaházán lévő, a település szülöttjének nevét viselő Farkas Bertalan Űrrepülés-történeti Látogatóközpont. „A hangár méretű épület is üres, akár a világűr. Csak egy pult, két kis szekrény, egy ruhafogas és néhány szék látszik odabent az ablakon át” – írja a Blikk.

A lapnak Bardi Béla, Gyulaháza polgármestere azt mondta, az egész úgy indult, hogy hogy bemutathatják a magyar űrrepülés történetét az első magyar űrhajós szülőfalujában. A nagy tervekből azonban nem lett semmi, a hangzatos ígéretek csak szavak maradtak. „A korábbi fejlesztési miniszter átcsoportosította az elnyert pénzünk egy részét más beruházásra. Azt mondta, csak átmenetileg van szükség erre, és majd elintézi, hogy visszakapjuk. Végül nem ő lett a miniszter, a pénzünk meg sehol” – nyilatkozta a polgármester (az érintett, a kisvárdai Seszták Miklós nem reagált a lap kérdésére). Kezdetben még 3 milliárdos költségvetésről volt szó, amiből 400, majd 200 millió forint lett, de ez is csak a könnyűszerkezetes épület elkészítésére és néhány berendezési tárgy beszerzésére volt elég, érdemi berendezésre nem futotta belőle.

„A közlekedési múzeum űrrepülés-történeti szériája dobozban van, de a nagy, látványos elemek máshova kerültek, anélkül pedig nincs értelme a kiállításnak. Ha nem tudjuk megnyitni belátható időn belül, mégiscsak az lesz, hogy hozzácsapjuk ezt a csarnokot az uszodához és csinálunk belőle egy konditermet” – mondta a polgármester, aki szerint csak abban reménykedhetnek, hogy Kapu Tibor mostani űrutazása új lendületet adhat a projektnek. A „névadó” Farkas Bertalan türelemre int, szerinte „lesz még Gyulaházán űrrepülés-történeti központ”.

Forrás

Érdekességek

Kapu Tibor történelmet ír azzal, hogy űrhajója nem Florida, hanem Kalifornia partjainál landol

Osztrák mentő érkezhet a nyugat-magyarországi balesetek sérültjeiért

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF399.64Ft
12 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 12 Jul 2025 18:05 UTC
Latest change: 12 Jul 2025 18:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF341.89Ft
12 júl · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard