-- Olvasási idő kb.: 3 perc és 39 másodperc

A hírhedt tömeggyilkosság hátterében a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása áll, amely etnikai, vallási és politikai feszültségeket szabadított fel a Balkánon. Bosznia-Hercegovina függetlenségének 1992-es kikiáltását követően véres polgárháború tört ki a bosnyák (muszlim), szerb (ortodox) és horvát (katolikus) közösségek között. A boszniai szerbek, akik függetlenség helyett Nagy-Szerbia részeként kívánták integrálni a területet, az etnikai tisztogatás gyakorlatához folyamodtak:

városokat és falvakat foglaltak el, ahol a nem-szerb lakosságot megölték, megerőszakolták vagy elűzték

A többségében bosnyákok lakta kelet-boszniai Srebrenica városa fokozatosan menekülttáborrá alakult, ahol több tízezer ember zsúfolódott össze 1995-re, védelmet keresve a szerb támadások elől. Az ENSZ 1993-ban „biztonságos övezetté” nyilvánította, amelyet mintegy 400 holland ENSZ-békefenntartó felügyelt. Ez a védelmi jelenlét azonban – minden ígéret ellenére – nem tudta garantálni a civilek biztonságát.

A későbbi mészárlást azzal indokolták, hogy az bosszú volt a bosnyák hadsereg a térségben elkövetett atrocitásaira, melyeknek szerb falusiak estek áldozatul. Ezzel a váddal később a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egy bosnyák tábornokot is a vádlottak padjára ültetett, ám az elégtelen bizonyítékok miatt mindössze két év börtönbüntetésre ítélték. Az ítélet nagy felháborodást váltott ki Szerbiában és a Boszniai Szerb Köztársaságban is.

Tömeges kivégzések

1995. július 6-án a boszniai szerb hadsereg (VRS) Ratko Mladić tábornok parancsnoksága alatt támadást indított Srebrenica ellen. Az ENSZ nem biztosított időben légi- vagy szárazföldi támogatást, így a szerb erők július 11-én bevonultak a városba. Mladić diadalmasan jelentette be: „Srebrenica szerb város. Eljött az ideje a bosszúnak a törökök [bosnyákok] felett.”

Az ENSZ holland kontingensének bázisára több ezer menekült próbált bejutni. A nőket és gyermekeket később buszokra rakták, és elvitték a térségből. A férfiakat és fiatal fiúkat – köztük sok fiatalkorút is – Mladićék elválasztották és elszállították „kihallgatásra”. Valójában azonban előre megtervezett és szervezett kivégzések sorozata zajlott le a következő napokban. A férfiakat iskolák udvarára, raktárépületekbe vagy mezőkre vitték, ahol tömegesen lőtték le őket. A testeket tömegsírokba temették, sokukat később újratemették, hogy a nyomokat eltüntessék. Az egyik túlélő így idézte fel az eseményeket:

Azt mondták, ne féljünk, mindenki hazamegy. De tudtuk, hogy ez nem igaz. Láttuk, ahogy másokat elvittek, és soha nem jöttek vissza.

A holland ENSZ-békefenntartók (Dutchbat) a város védelmére voltak hivatottak, de korlátozott mandátumuk és eszközeik miatt gyakorlatilag cselekvőképtelenek voltak. Bár a parancsnok, Thom Karremans ezredes többször is kért légicsapást a szerb előrenyomulás megállítására, ezeket elutasították vagy túl későn engedélyezték. A holland katonák végül engedélyezték, hogy a szerbek a férfiakat elvezessék, abban a hitben (vagy reményben), hogy nem esik bántódásuk. Ez azonban tragikus tévedés volt.

„Ne feledjétek Srebrenicát!”

Az események után évekig tartó jogi és politikai vita bontakozott ki, 2002-ben a holland kormány részben elismerte felelősségét. 2019-ben a holland Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy az állam részlegesen felelős a népirtás legalább 350 áldozatának haláláért. Az ENSZ önvizsgálati jelentése is elismerte a kudarcot: „A nemzetközi közösség kollektív felelősséggel tartozik a történtekért. Az ENSZ nem tudta megakadályozni a srebrenicai tragédiát.” A hágai Nemzetközi Törvényszék 2001-ben népirtásnak minősítette a srebrenicai eseményeket, és számos elkövetőt elítéltek.

Ratko Mladić életfogytiglant kapott, Radovan Karadžić boszniai szerb elnököt 40 év börtönre ítélték (nem csak a srebenicai gyilkosságokért). A bíróság az egyik ítéletében így fogalmazott: „Ami Srebrenicában történt, az az emberiesség ellen elkövetett legsúlyosabb bűncselekmények egyike. A cél egy etnikai csoport fizikai megsemmisítése volt. Ez népirtás.” Srebrenica tragédiájára azóta is minden évben emlékeznek. A Srebrenica–Potočari Emlékhely egyre több azonosított áldozatnak ad végső nyughelyet. A túlélők és a nemzetközi közösség tagjai évről évre elismétlik: „Ne feledjétek Srebrenicát!”

A megbékélés folyamata ugyanakkor korántsem zárult le. Sok boszniai szerb, valamint szerbiai politikus továbbra is tagadja vagy relativizálja a népirtást, ami újra és újra megkérdőjelezi a történelmi igazságtételt. Srebrenica napjainkban is az autonóm Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság része. Míg 1991-ben még 64 százalékban bosnyák többségű város volt, napjainkra a szerbek kerültek többségbe. Ezzel a népirtás lényegében elérte célját: a korábban etnikailag sokszínű Boszniában, ahol évszázadokon keresztül békében éltek együtt a különböző nemzetiségek és vallások, ledózerolták az etnikai törésvonalakat.

A cikk szerzője Kovács Szabolcs történész.

The post Népirtás volt a srebrenicai mészárlás first appeared on 24.hu.

Forrás