-- Olvasási idő kb.: 2 perc és 37 másodperc
A héten megérkeztek az első orosz turisták az észak-koreai Vonszan-Kalma tengerparti üdülőkomplexumba. A resortot múlt hónapban ünnepélyes keretek között nyitotta meg Kim Dzsongun, aki akkor úgy fogalmazott, hogy a hely „világszínvonalú turisztikai és kulturális célpont”.„Amikor a vonszani turisztikai övezetet eredetileg megtervezték, az volt az elképzelés, hogy körülbelül egymillió turistát vonzzanak a térségbe, miközben mégis zárva tartják az övezetet. A cél az volt, hogy egy kicsit megnyissák Észak-Koreát.” – mondta a BBC-nek Ri Jong Ho, egy magas rangú észak-koreai gazdasági tisztviselő, aki az üdülőhely korai tervezési szakaszában még részt vett, majd 2014-ben disszidált.
Kim Dzsongun egyébként fiatalkorának jelentős részét Vonszanban töltötte, és az új üdülőhely megépítése előtt a város népszerű nyaralóhely volt az ország elitje számára.
2017-ben, egy évvel az építkezés kezdete előtt az észak-koreai diktátor tényfeltáró túrára küldött egy delegációt Spanyolországba, ahol a bejárták Benidorm üdülővárosát. A delegációban magas rangú politikusok és építészek vettek részt, akiknek a spanyolok egy vidámparkot, toronyházakat és egy jachtkikötőt is bemutattak.
A műholdképek alapján az látható, hogy 2018 elejétől 2019 közepéig több tucat új épület jelent meg a 4 kilométer hosszú partszakaszon, de a gyors építkezés után mintha leálltak volna a munkálatok. 2024 nyarán azonban, miután Kim Dzsongun találkozott Vlagyimir Putyinnal, az építkezés folytatódott, ennek lendületet adhatott az is, hogy az orosz diktátor azt mondta észak-koreai diktátorkollégájának, hogy bátorítani fogja az orosz turistákat arra, hogy Észak-Koreába menjenek nyaralni.
Szakértők szerint a Vonszan-Kalma üdülő nemcsak a szankciók sújtotta, gyengélkedő észak-koreai gazdaság fellendítésében játszhat szerepet, hanem Oroszországgal való kapcsolatainak elmélyítésében is, ami így azon kívül, hogy Phenjan katonai támogatást nyújt Moszkvának az ukrajnai háborúban, újabb téren erősödhet.
Megépíteni bármi és bárki élete árán
Emberi jogi szervezetek korábban többször bírálták az építkezést az építőmunkásokkal való bánásmód miatt. Az ENSZ többször is felhívta a figyelmet az észak-koreai kényszermunkára, ahol a munkások embertelen körülmények között dolgoznak, gyakran megfelelő fizetség nélkül, a hatóságok pedig semmiért nem vállalnak felelősséget, ha valaki leesik és meghal, az a saját baja. Az ENSZ szöuli emberi jogi irodája szerint vannak jelentések arról, hogy a vonszani üdülőt is így építették, hallottak olyan beszámolókat is, hogy az utolsó napokban a munkások napi 24 órát dolgoztak.
A BBC egyik forrása szerint a vonszani lakosokat otthonaikból is kilakoltatták a beruházás miatt, gyakran kártérítés nélkül. A BBC műholdfelvételek alapján azonosított is épületbontásokat a főút mentén, ezek helyén ma nagyobb toronyházak állnak.
Ki fog csúszni a csúszdákon?
Észak-Korea finoman sem tartozik a top turistacélpontok közé, az utóbbi években szinte teljesen elzárkózott a külföldi turisták elől, mindössze néhány, szigorúan ellenőrzött utazásra adtak engedélyt.
A BBC lecsekkolta a kínai és az orosz utazási irodák kínálatát. A kínaiak közt nem találtak olyan ajánlatot, amely Vonszanba szólna. Oroszországban viszont három olyan utazási irodát azonosítottak, amelyek kínálatában szerepelt a Vonszan-Kalma üdülő, egyikükkel telefonon tudtak beszélni, azt mondták nekik, hogy 12 orosz állampolgár jelentkezett az útra. Az egyhetes észak-koreai utazás, amelyből három napot a Vonszani üdülőben töltenek, 1 800 dollárba (durván 650 000 forint) kerül, ez körülbelül 60%-kal több az orosz átlagfizetésnél.
Andrej Lankov, a szöuli Kookmin Egyetem orosz–észak-koreai kapcsolatokra szakosodott kutatója szerint „rendkívül valószínűtlen”, hogy Vonszan igazán népszerű úti cél legyen az orosz turisták körében. Az oroszok ugyanis sokkal könnyebben eljuthatnak Törökországba, Egyiptomba, Thaiföldre vagy Vietnamba, ezek az országok viszont minden szempontból felülmúlják, amit Észak-Korea kínálni tud. A szolgáltatások színvonala magasabb, és nem tartják állandó felügyelet alatt az embert.
(BBC)