Vádat emeltek a gödi akkumulátorgyárban megégett villanyszerelő ügyében

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés.

Nyomozás indult, és vádat emeltek a művezető ellen a gödi akkumulátor gyárban megégett villanyszerelő ügyében – számolt be az RTL Híradó. 2022 őszén hétezer volt rázta meg a villanyszerelő férfit, miközben a Samsung épülő üzemében dolgozott egy alvállalkozón keresztül. Súlyosan megsérült, testének több mint harmadán harmadfokú égési sérülései lettek, egy évig volt táppénzen, majd kirúgták a munkahelyéről.

Akkor sem az őt foglalkoztató cég, sem a fővállalkozó, sem a gödi gyár nem ismerte el a felelősségét, ezért a megégett férfi feljelentést tett, de sokáig semmi nem történt, sőt, egyszer még az ügyet is megszüntették, mondván, a férfi magának okozta a sérüléseket. Ügyvédje többször is panasszal élt. A baleset miatt egy dél-koreai művezető ellen emeltek vádat, ő azonban hazautazott Dél-Koreába, így újra leállt a nyomozás, ezt csak az ügyvéd újbóli panaszára folytatták. A dél-koreai férfira felfüggesztett börtönbüntetést, és foglalkozástól való eltiltást kért az ügyész.

A kártérítési per még sokáig elhúzódhat, mert a megégett villanyszerelőt alkalmazó cég és a fővállalkozó is csődöt jelentett, mindkét társaság felszámolás alatt áll.

Címlapkép: A Samsung gödi akkumulátorgyára (Németh Dániel/444)

Forrás

Érdekességek

Fratoianni (Avs): Meloni ha chinato la testa, ma il gangster Trump annuncia dazi del 30% contro l'Ue

Országos problématérképen várja a bejelentéseket a Tisza Párt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF399.64Ft
13 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 13 Jul 2025 06:05 UTC
Latest change: 13 Jul 2025 06:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF341.89Ft
13 júl · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard