Magyar Péter: „Ami államadósság a mai naptól keletkezik, azért nem fogunk mi magyarok mindannyian helytállni, kizárólag azok, akik meggazdagodtak ebből a rendszerből”

-- Olvasási idő kb.: 8 perc és 23 másodperc

Folytatódik a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusa, ahol természetesen Magyar Péter is felszólalt. Aki a korábbiakról lemaradt volna:

  • November utolsó hetében lesz a párt kongresszusa, ahol bemutatják a 106 jelöltet, erről Pósfai Gábor, a Tisza operatív vezetője beszélt.
  • A délelőtt óta folyó rendezvényen Rost Andrea, Tarr Zoltán, Bódis Kriszta és Bujdosó Andrea beszéde után egészségügyi kerekasztalt tartottak, amin Kulja András mellett két új szakértő is feltűnt. Egyikük Dr. Mágori Krisztina betegjogi képviselő, másikuk pedig Dr. Hegedűs Zsolt csípő- és térdspecialista volt.
  • Vízügyi és oktatási kerekasztalt is tartottak, illetve számos beszédet meghallgathatott, még annál is több motivációs videót megnézhetett a közönség, de az esemény nem múlhatott el a pártelnök beszéde nélkül.

Magyar Péter a beszédét azzal kezdte, örül, hogy a Tisza Nagykanizsát az otthonának tudhatja. Nagykanizsa valaha az ország középpontja volt, mára viszont földrajzilag, gazdaságilag, politikailag és figyelemben is a határra került, a városból egy kihagyott lehetőség lett. 2018-ban azt ígérte itt Orbán Viktor, hogy megépíti a négysávos utat Nagykanizsa és Zalaegerszeg között, 2025-ben azonban az út nincs sehol. Magyar azonban elmondása szerint nem ígérgetni jött, hanem egy közös utat ajánlani arról, hogy érdemes az emberséges és működő Magyarországhoz vezető úton a Tiszával tartani.

A Tisza előtt álló feladatokról

Jövő áprilisig újra és újra körbejárják az országot, jövő héttől kezdődően. Magyar szerint most már nemcsak a tanulás ideje van itt, hanem a közös cselekvésé is, arra kell készülni, hogy a Tisza választási győzelme után azonnal érezni lehessen, hogy az elmúlt 20 év zsákutcája után másik irányba fordul az ország. Azt ígérte, nem fognak mindent kikukázni az elmúlt két évtizedből, ami jó, és valódi közérdeket szolgál, azt megtartják, és megpróbálják még jobbá tenni. A mottójuk ez lesz: rendszerváltást békésen, felelősséggel.

Arról beszélt, már el is indultak a másik úton, fognak hibázni a jövőben is, mert nem propagandisták, nem régi szereplők. Nem tesznek úgy, mintha mindig igazuk lenne, vagy igazuk lesz, mert ők egy másik világban hisznek. A Tisza olyan emberekkel dolgozik, akik most tanulják a politikát, korábban nem pultoztak, nem kopogtattak.

Nem egy újabb parlamenti mandátum reményében, kényszerből végzik a munkájukat, nem fertőzte meg őket az elmúlt 20 év rendszerének a mérge. Aki úgy gondolja, hogy a saját hatalmi ambíciója fontosabb az ország sorsánál, az máshol próbálkozzon, ne náluk.

Magyar szerint a kipróbált, dörzsölt káderek juttatták idáig Magyarországot: volt a baloldal, ami nyolc év alatt három, milliárdos miniszterelnököt adott, és volt a jobboldal, ami csak politikai termékként tekintett a polgári Magyarország eszméjére. Mára ott tartunk, hogy az MSZMP végnapjait idéző performanszok zajlanak.Orbán, Lázár, Kövér, mint az MSZMP KB tagjai keresik az okokat, hogy miért nem szereti őket a nép, ez nem fejlődés, hanem visszafejlődés.

Álljanak félre a levitézlett mandátumbitorlók

Az elmúlt négy, kétharmados választáson a mindenkori ellenzék összesen nyolc darab választókerületet tudott megnyerni vidéken. Egyes szereplők minden alkalommal részesei voltak ezeknek a kudarcoknak, közülük többen még mindig a politikából élnek, és élnének tovább.

Azt kéri tőlük, ne álljanak a Tisza elé, és ne húzzák vissza magukkal Magyarországot. Sokféle Tisza-jelölt lesz, de a választók is sokfélék, ez erőt jelent. Nem Peti, Józsi, Sára, Tercsi, Fercsi vagy épp Klára, hanem új út kell. Hosszas taps fogadta azt a kijelentését, miszerint a hétköznapi emberek nem kérnek a levitézlett mandátumbitorlóktól, köszönet azoknak a politikusoknak, akik ezt megértették, és maguk elé helyezték a hazát.

Magyar úgy fogalmazott, tudják, hogy az egyértelmű társadalmi többségük utat fog nyerni a választásokon, ezért a választások után azonnal cselekedni kell. A korábban tett vállalásaik ismertek, erről a Nemzet Hangja kezdeményezésben szavazhattak, ezek alapján az első feladataik, amint kormányra kerülnek, ezekkel fognak kezdeni:

  • a nekünk járó uniós ezermilliárdokat hazahozzák (ez a nulladik pont),
  • nekiállnak az egészségügy átalakításának, csökkentik a várólistákat, kórházi fertőzéseket, orvoshiányt, évi 500 milliárddal több forrás jut az egészségügyre,
  • az egészséges élelmiszerek áfakulcsának 5, gyógyszerek áfájának 0 százalékra csökkentése,
  • a nyugdíjasoknak járó max. 200 000 forintos SZÉP kártya, amit élelmiszerre, gyógyszerre és egészségmegőrzésre költhetnek.

A közeljövőben egyre több pontját teszik majd közzé a programjuknak. Most már nem elég azt mondani, hogy egy másfajta Magyarországot akarunk, most már meg kell tudni mutatni, milyen legyen ez az ország. Már nem csak arról akarnak beszélni, mit nem kérnek, hanem mit ajánlanak. Mindenki mondja el nekik az országjárás során, hogyan képzeli a működő Magyarországot.

A magyar New Deal négy pillére

Magyar beszélt az újjáépítés négy pilléréről is, egy olyan magyar New Dealt terveznek, ami valóban újraindítja a gazdaságot. Ez a működő Magyarország struktúrájának gerince, ez lesz mindennek az alapja:

  1. Lakhatás: ez Magyar szerint ma jórészt szerencse kérdése, a fiatalok pedig elhagyják a vidéket, ezért elindítják a rendszerváltás utáni legnagyobb bérlakás és otthonteremtési programot. Lesz egy szociális bérlakásépítési program, a magánszektort pedig a megfizethető, piaci alapú bérlakásszektor kiépítésére ösztönzik majd. A nyugodt otthon nem lehet luxus, ha nincs otthon, nincs létbiztonság, és így a vágyott gyerekek sem születnek meg.
  2. Vasút: ennek állapota tükör az országról, ma lutri, hogy valaki Budapestről eljut-e Nagykanizsára vonattal. Összehasonlította Baross Gábort és Lázár Jánost: Baross szerint minden ember annyit ér, amennyit a köz javára tesz, Lázár szerint pedig akinek semmije sincs, az annyit is ér. Baross vasutat épített a köznek, Lázár pedig kastélyt önmagának. A Tisza elindítja hazai és uniós forrásokból a vasúti rendszer fejlesztését.
  3. Rezsi: minden híreszteléssel ellentétben valójában a rezsi ma is sok család számára megfizethetetlen, sok család energiaszegénységben él. A Tisza teljes országos energetikai korszerűsítési programot indít, 2026 júniusától pályázható lesz a családi energetikai program. A hazahozott uniós pénzek szemmel látható részét akarják ide csoportosítani. Étlapról választható módon, élethelyzetre szabottan lehet majd választani, ki mit akar okos berendezésektől kezdve egészen az energiatakarékos rendszerekig. A cél, hogy 10 év múlva a magyar háztartások negyedében a rezsiköltség a nullát közelítse.
  4. Legokosabb magyarok hazahozatala a nagyvilágból: a jövő az iskolákban kezdődik. A legokosabb magyar koponyák külföldön tanulnak, tanítanak, dolgoznak. Új digitális és tudásalapú országot ígért. A digitalizáció a polgárok iránti tisztelet és megbecsülés jele is. Egy működő országban az emberek saját maguk rendelkeznek a személyes adataik felett, az az ő tulajdonuk, nem az államé. Mindennek visszakövethetőnek kell lennie, nem úgy, mint a Digitális Állampolgárság Programban. Az államnak kell átláthatónak lenni az állampolgár számára, nem fordítva. Vissza kell szerezni az egyetemeket, azok megbecsültségét és az Erasmus ösztöndíjat is. Ösztöndíjakkal és startup-ösztöndíjakkal hazahívják külföldről a magyar tehetségeket.

Kilakoltatástól a vízmegtartásig

A saját New Dealjük után Magyar tovább sorolta azokat a területeket, amikkel a Tisza foglalkozni fog. Elmondta, hogy van egy réteg, ami az elmúlt 20 évben szinte mindenüket elveszítette: a devizahitelesek, az ő helyzetüket rendezni kell. A Tisza kormány első napján felfüggesztik az összes kilakoltatást, és elindítják a végrehajtómaffia felszámolását, és államosítják a teljes végrehajtási szektort.

A Tisza igazságügyminiszterének kiemelt feladata lesz, hogy a legutóbbi uniós javaslatokkal összhangban áttekintse a hazai joggyakorlatát, a bíróságok szakmai vezetőivel, de ennél is fontosabb, hogy kopenzációs programot fognak indítani. Nem fognak tudni mindenkit kompenzálni, de erős üzenet lesz a devizakárosultak felé: a valóban veszteséget elszenvedő devizahitelesek 2030-ig, elbírálástól függően, havi maximum 100 000 forintos értékig visszatérítést kapjanak.

Országos akadálymentesítési programot indítanak, amikor kormányra kerülnek.

Gyárak munkaerőhiányra hivatkozva hoznak be tízezerszámra külföldi munkásokat. Célzott adókedvezményekkel vonzóbbá teszik a magyar munkaerőt. Először a legkiszolgáltatottabbakat alkalmazókat támogatják majd. A magyar munkaerő nem lehet másodrendű.

Magyar beszélt a vízkérdésről is, ami szerinte ma nemzetstratégiai kérdés. Az aszály nem csak a gazdáknak katasztrófa, hanem mindannyian érezzük a pénztárcánkon. A vízmegtartás és az élelmiszerinfláció összefügg, a víz az új olaj, egy vízre épülő jövőt kell építeni, a magyar amúgy is vízi nemzet.

Miből lesz minderre pénz?

A működő Magyarországhoz vezető útnak több forrása lesz Magyar beszéde alapján:

  1. Az ellopott közvagyon jelentős részét visszaszerzik, még akkor is, ha Amerikáig iszkolnak vele az azt ellopók.
  2. Hazahozzák az uniós forrásokat, amiket Orbánék évek óta képtelenek hazahozni, ez 8000 milliárd forintot jelent, ez mindenkinek fejenként 800 ezer forint.
  3. Felszámolják a felesleges luxusintézményeket és a propaganda állami támogatását, ezzel évente 500-1000 milliárd közpénz maradhat a költségvetésben.
  4. A közbeszerzések tisztaságának visszaállításával, a bújtatott vállalati és magántőkealap támogatások leépítésével akár 1600 milliárdot is tudnak spórolni.
  5. A gazdaságpolitika hitelességének helyreállításával, kiszámítható pénzpolitikával, az adósságfinanszírozással 1200-1300 milliárd spórolható meg.
  6. Az 5 milliárd feletti vagyonok megadóztatásával több száz milliárd pluszforrás nyerhető.
  7. Ha a felső 1 százalék helyett a középosztály gazdagodik, akkor a fogyasztásnövekedéssel akár 400 milliárd forint extrabevételhez lehet jutni Magyar szerint.
  8. A visszaszerzett hazai és nemzetközi bizalommal növelik a beruházási kedvet, ezzel nő a gazdaság. 1 % gazdasági növekedés évi 800 milliárd, 3% már 2400 milliárd forint pluszbevételt jelent.
  9. A leszakadt középosztály és magukra hagyottak megsegítéséről is beszélt, Magyar szerint ha sokan élnek kicsit jobban, itthon marad a pénz, és élénkíti a gazdaságot.

A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal

Magyaer arról beszélt, hogy legalább 20 000 milliárd forintot loptak el Orbánék úgy, hogy abból sem a költségvetés, sem a magyar emberek nem látták ennek hasznát. Ha ez bent maradt volna a magyar gazdaságban, működő országot lehetett volna építeni. Magyar azt ígérte, amint kormányra kerülnek, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és -védelmi Hivatalt azonnal létrehozzák.Ennek a feladata lesz az elmúlt 20 év lopásainak és korrupciójának felderítése, az ellopott közvagyon visszaszerzése, külünös figyelmet fognak fordítani a koncessziós szerződésekre (pl. dohány, autópálya, hulladék, parkolás, hadiipar stb.). Kiemelten vizsgálják majd az Orbán-kormányok vagyonkezelését, ideértve az MCC-nek átadott részvénycsomagokat, a vagyonátruházásokat, az ingatlancseréket, a közalapítványokba és vagyonkezelőkbe kiszervezett állami vagyont, valamint a covid alatti közbeszerzéseket is.

A Tisza Párt elnökének ígérete szerint a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és -védelmi Hivatal a kormányzati gazdálkodást és a közbeszerzéseket is vizsgálja majd, a kommunikációs, kutatási és kampánymegrendeléseket, energiabeszerzéseket és hitelkonstrukciókat (pl. Paks2) szintén. A TAO-pénzek felhasználását, és az MNB-féle ügyeskedést is ellenőrzik majd. A Hivatal élére makulátlan jelöltet fognak állítani, politikai múlt nélkül. Szuperjogosítványokkal rendelkezik majd a szervezet, ami gyorsított eljárással kérhet majd dokumentumokat mindenkitől, meg fognak keresni közszolgálat és köztisztviselőket is, de csak tanúként. Aki becsületesen dolgozott közszolgatként, annak helye van az új Magyarország életében is.

Magyar szerint tudják, miben mesterkedik Orbán Viktor.Szerinte Orbán jobban tenné, ha csak ügyvivő kormányként működne, és nem hozna olyan döntéseket, aminek évtizedes következményei vannak. Orbán Kádár Jánoshoz hasonlóan rohangál, mint pók a falon, hogy hitelt szerezzen, mindent megtesz azért, hogy hatalomban maradhasson, de már nincs miből, ezért akar bármilyen feltétellel hitelt szerezni. Magyar azt modnta, Orbán arra készül, hogy 2000 milliárd forint hitelt vegyen fel kínai és közel-keleti csoportoktól, ez fejenként (kamatok nélkül) 208 ezer forintot jelent. Pótfedezetként Mészáros, Tiborcz és Orbán Viktor szerinte nyugodtan betolhatja a teljes magánvagyonát.

Magyar közölte, hogy minden olyan külföldi hitelfelvételért, és külföldi machinációért, amit a mai napl végrehajt a kormány, ők lesznek a felelősök, és az ő vagyonuk lesz a garancia. A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal feladata az lesz, hogy minimum a mai naptól felvett hitelek összegét visszaszerezze, „ami államadósság a mai naptól keletkezik, azért nem fogunk mi magyarok mindannyian helytállni, kizárólag azok, akik meggazdagodtak ebből a rendszerből.”

Címlapkép: Németh Dániel/444


Forrás

Érdekességek

Sérülések miatt félbeszakadt a Dagonya Extrém fesztivál

„Apukám kényszerített, hogy dolgozzak, amikor még túl ostoba voltam” – Swiatek köszönetet mondott a wimbledoni siker után

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF399.15Ft
13 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 13 Jul 2025 11:05 UTC
Latest change: 13 Jul 2025 11:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF341.27Ft
13 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 13 Jul 2025 11:05 UTC
Latest change: 13 Jul 2025 11:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


MNB árfolyamok

HU EUR/HUF399.15Ft
13 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 13 Jul 2025 11:05 UTC
Latest change: 13 Jul 2025 11:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF341.27Ft
13 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 13 Jul 2025 11:05 UTC
Latest change: 13 Jul 2025 11:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!


hir8.com vCard