Másodfokon is egy év börtönt kapott Milorad Dodik, Orbán Viktor szövetségese

-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 26 másodperc

Másodfokon is egy év letöltendő börtönt kapott Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, akit a bíróság hat évre eltiltott a hivatali tevékenységtől – írja az MTI. Dodik ellen 2023-ban emeltek vádat amiatt, mert nem hajlandó figyelembe venni a nemzetközi közösség főképviselője, Christian Schmidt a döntéseit, ami a büntető törvénykönyv alapján bűncselekménynek minősül, illetve aláírta a nemzetközi főképviselő intézményének és hatásköreinek elutasításáról szóló törvényt is.

Dodik közölte, nem fogadja el az ítéletet, az Alkotmánybíróságtól kér jogorvoslatot azzal, hogy a döntésükig ezt az ítéletet függesszék fel. Emellett Oroszországtól és az Egyesült Államoktól is segítséget kért, bár ezt nem részletezték.

Orbán régóta a szeparatista szerb politikus oldalán áll, olyannyira, hogy a VSquare információi szerint a Terrorelhárítási Központ feladata lett volna tavaly, hogy megakadályozza Dodik letartóztatását és kimenekítse az elnököt. Az akciót közös gyakorlatozásnak és kiképzésnek álcázták, csakhogy az akció végül meghiúsult. Egyrészt azért, mert akkor nem volt jogerős az ítélet (most is lehet egy alkotmánybírósági kör), másrészt a tervről tudomást szerzett Amerika, és amellett, hogy értesítette a horvátokat, üzent a TEK-nek is, hogy ha végrehajtják a szöktetést, kizárják a szervezetet az összes nemzetközi együttműködésből.

Orbán Viktor egy sajtótájékoztatón visszautasította, hogy lett volna ilyen terv.

Buda Péter nemzetbiztonsági elemző és volt nemzetbiztonsági főtiszt korábban a 444-nek arról beszélt, mindez azt mutatja, hogy a kormány elmérte magát, de az eset nagyon vészjósló, mert a kormány itt a tűzzel játszik, mégpedig teljesen amatőr módon. Több külpolitikai lépés is komor jövőt fest elénk, „arra utalnak, hogy tevőleges szerepet játszunk egy olyan geopolitikai átrendeződésben, amely orosz háttérrel zajlik azon szövetségesi rendszer ellenében, amelynek de iure mi is tagjai vagyunk. Ez nem merészség, ez oktalanság. És persze árulás is” – mondta Buda Péter, aki szerint ez háborúpártiság.

Forrás

Érdekességek

Egy izraeli kutató szerint Gázában népirtás folyik, és Európának kötelessége ezt megállítani

Az iparkamara elnöke Dopeman DPK-tagságáról: „egy fecske nem csinál nyarat”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF398.71Ft
02 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Aug 2025 12:05 UTC
Latest change: 02 Aug 2025 12:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF344.01Ft
02 aug · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard