-- Olvasási idő kb.: 3 perc és 7 másodperc
Sok jel mutat arra, hogy az Orbán-kabinet továbbra is vakrepülésben próbál alkalmazkodni a klímaváltozáshoz. A kapkodó kormányzati aszályelhárítás friss példája az a május 29-én éjszaka megjelent kormányhatározat, amely úgy ír elő beavatkozásokat „a csatornák, tározók, holtágak tározókapacitásának maximális kihasználására, a vízkészlet növelésére”, hogy két előkészített fővárosi árvízvédelmi projekttől „csoportosít át” 4,7 milliárd forintot a Homokhátság az év elején még 1700 milliárd forintból megvalósítani kívánt vízpótlására.
Ellocsolt források
Az ökológusok, talajbiológusok, tájépítészek, vízépítő és környezetmérnökök, geográfusok, agrárközgazdászok és nem mellesleg gazdálkodók által életre hívott Vízválasztó Mozgalom legutóbb április végén Orbán Viktornak címzett nyílt levélben sürgette a vízgazdálkodás teljes átalakítását. A valamennyi érintett szakterület és tudományág eredményeit integráló Vízválasztó Koncepció kidolgozói szerint ugyanis „a kormányzati szóhasználatban a vízgazdálkodás terén emlegetett »új korszak« a tettekben alig jelenik meg. A meghirdetett »Vizet a tájba« program, illetve a létrehozott Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság érdemi megoldást egyelőre nem kínál az ország kiszárításához vezető hibás vízgazdálkodási szemléletből való kilépésre. Ipari szemléletű, nagyüzemi beruházásokról beszélnek, közben elismerve azok elégtelenségét és forráshiány miatti reménytelenségét. Szakmailag helytelen az öntözést meghirdetni az aszály elleni harc legfontosabb eszközeként”.
A szakértők szerint a részletes modellszámításokra és terepi tapasztalatokra alapozott paradigmaváltás bárminemű kisajátítás vagy kényszerintézkedés nélkül levezényelhető és nem mellesleg finanszírozható: pusztán a regnáló kormányzaton múlik, hogy sikerül-e megállítani Magyarország – az éves GDP mintegy 3 százalékát felperzselő 2022-es, bibliai léptékű aszály során megtapasztalt – totális kiszáradását.
A Qubit információi szerint a kormány május végi határozatában számszerűsített összeg az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) „forráshiányát” hivatott enyhíteni. A mintegy 8700 négyzetkilométernyi összterületű Homokhátság vízpótlását a paradigmaváltó vízvisszatartási megoldásokat egyébként évek óta alkalmazó vízügyesek egymagukban képtelenek megoldani. A szakmai berkekben emlegetett, Dabasnál a Dunából kiszivattyúzható vízmennyiség a 4 ezer kilométernyi öntözőcsatorna-hálózat idei átmeneti feltöltésére sem elég, nemhogy az évente több Balatont kitevő párolgás ellensúlyozására. Nem beszélve a mostanra brutálisan megcsapolt felszín alatti vízkészletek pótlásáról.
Leszavazott vízválasztók
Hogy miért sem több látszatintézkedésnél a kormányhatározatban foglalt azonnali vízpótlás, arra a legjobb példa a Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke által beterjesztett három költségvetési módosító indítvány sorsa. A független országgyűlési képviselő 200 milliárd forint plusz forrást kért, mivel „az államnak gazdasági eszközökkel kell támogatnia a vízmegtartást”. További 80 milliárdot a természetes vízmegtartást és a vízvisszatartó tájgazdálkodást szolgáló fejlesztések, a Qubiten korábban itt és itt bemutatott helyi jó gyakorlatok megvalósítására; 5 milliárdot pedig a tájgazdálkodási reform szakai előkészítésére.
„Az első kettőt egyhangúan szavazta le, míg a harmadikat a kormánypárti többség bátor tartózkodásával utasította el a bizottság” – mondta a Qubitnek Keresztes. Az országgyűlési képviselő szerint az egyre vészesebb, az előrejelzések szerint az idén akár a korábbiaknál is égetőbbé váló aszályhelyzet megoldásának kulcsa egyértelműen a tájhasználat-váltás. A Vízválasztó Mozgalom egyik alapítójaként Keresztes azt is elmondta, hogy az általuk kidolgozott koncepcióban az Agrárminisztériumnak is kiemelt szerepe van. Elsősorban abban, hogy az ártereken és egyéb vízmegtartásra alkalmas területeken ösztönözze a tájhoz igazodó, vízmegtartást segítő tájhasználatot. Szerinte ehhez mindenképp szakítani kell az évtizedes rossz gyakorlatokkal.
Ismert ugyanis, hogy az elmúlt évek kutatásai egyértelműen igazolják a felszíni víz, a talajnedvesség és az alacsony talajvízszint közötti szoros és háromdimenziós kölcsönhatást, ahogy az is, hogy a vizes élőhelyek helyreállítása és a szisztematikus, kontrollált elárasztások jelenthetik a klímaváltozás negatív hatásaival szemben való védekezés leghatékonyabb formáját. A fenntartható földhasználati technológiák kulcselemeként a nagy területen talajba szivárogtatott víz egész tájakat tehet ellenállóvá az aszályokkal szemben.
A kormányhatározatban előírtak megvalósítására vonatkozó kérdéseinket elküldtük az Agrárminisztériumnak, amennyiben választ kapunk, frissítjük cikkünket.
