A Kormorán zenekar szerint a Tisza Párt munkatársai vagy szimpatizánsai sunyi, alattomos módon propaganda célból használják az egyik dalukat

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés.

A Kormorán Zenekar a Facebookon tette közzé közleményét, amiben arról írnak, hogy „Magyar Péter és a Tisza párt munkatársai vagy szimpatizánsai sunyi, alattomos módon propaganda célból, a TikTok felületén felhasználják az „Isten ujja megérintett” című” szerzeményüket. „Kiállunk a nemzeti kormány elvei, programja és útja mellett!” – írták.

A közleményt Koltay Gergely, a Kormorán zenekar alapítója és vezetője jegyezte, aki egyébként 2019-ben kapott Kossuth-díjat „az ősi magyar monda- és dallamvilág felelevenítésével a hazai zeneművészet tradicionális értékeit egyszerre megőrző és továbbadó, sokoldalú alkotó- és előadóművészi tevékenysége elismeréseként”.

Ezzel a Kormorán zenekar is beállt azoknak a zenei előadóknak a sorába, akik nyíltan szólalnak fel közéleti kérdésekben. Igaz, az elmúlt időszakban a NER jól ismert énekeseitől eltekintve inkább azokról lehetett hallani, akiknek mintha elegük lenne Orbán Viktor rendszeréből, most viszont Muri Enikő és Nagy Feró mellé a Kormorán is odaállt.

Címlapkép: Kiss Gábor/MTI/MTVA

Forrás

Érdekességek

Dobrev Klára válófélben lévő teraszkirály, Deutsch Tamás Fiat 500-assal járó készpénzcsászár

Megalázónak tartotta, hogy a teniszező lánya tartja el, ezért megölte

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF399.15Ft
13 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 13 Jul 2025 10:05 UTC
Latest change: 13 Jul 2025 10:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF341.27Ft
13 júl · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard