-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 4 másodperc
Amerikai kutatók sikeresen tenyésztettek olyan egereket, amelyek szerveikben emberi sejteket hordoznak – jelentették be a Nemzetközi Őssejtkutatási Társaság június 12-én, Hongkongban megtartott találkozóján.
Az áttörést, amely a kutatók szerint forradalmasíthatja az ember-állat kimérák létrehozásának módszerét, úgy érték el, hogy emberi sejtekből összeállt 3D-s szövetmodelleket (organoidokat) injektáltak vemhes egerek magzatvizébe.
Mint kiderült, az emberi sejtek képesek túlélni és növekedni az egerek bizonyos szerveiben (például a belekben, a májban vagy az agyban), bár egyelőre alacsony sikerességgel: az emberi sejtek az egér bélszöveteinek kb. 1 százalékát tették ki, és csak a kezelt egyedek tizedében, míg a máj és az agy esetében még kisebbek voltak az arányok.
Az ember-állat kimérák létrehozása során hagyományosan őssejteket juttatnak közvetlenül állati embriókba, ez a módszer azonban alacsony túlélési arányokkal és gyenge beágyazódással jár. A Texasi Egyetemen kifejlesztett új technikával azonban az embriót meg sem kell piszkálni, elég a magzatvízbe juttatni a laborban érlelt organoidokat, amelyek lenyűgöző módon megtalálják az utat a megfelelő szervekhez és beágyazódnak.
A sejtek ráadásul működőképesnek tűntek – az emberi májsejtek például emberi albumint (egy kulcsfontosságú fehérjét) termeltek az egérmájban –, és legalább két hónapig stabilak maradtak. A kutatók most a módszer hatékonyságának javításán és a hosszú távú következmények kiértékelésén dolgoznak, de már felmerültek etikai kérdések is – például, hogy meddig lehet elmenni az emberi agysejtek egéragyba ültetésével.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: