
-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 13 másodperc
A jövőre 20 éves fennállását ünneplő Esti Kornél a nyári fesztiválkoncertek elé időzítette hetedik nagylemezének megjelenését (a legutóbbi, a Nyitva hagytam 2022-ben debütált). Az Elég című új kiadványról az első kislemez, a Takarj el márciusban jött ki, az alább teljes egészében meghallgatható albumon végül összesen 10 dal kapott helyet, amelyek a dalzerzők elmondása szerint reflektálnak az utóbbi években történt nyomasztó és értékes dolokra is.
„Ez a lemez egy elképesztően sűrű alkotói időszak eredménye. Annyira friss még az élmény, hogy hirtelen nem is tudom, mit emeljek ki a sok dolog közül, ami eszembe jut. Nagyon komoly csapatmunka volt az elejétől a végéig, soha nem próbáltunk ennyit, nem foglalkoztunk ennyire intenzíven a szövegekkel. Nagyon szerettük csinálni, nem könnyű elengedni. Az elmúlt két-három hónapban szó szerint minden nap ezzel keltünk és feküdtünk.”
Sok minden kijött belőlünk, a világ az előző lemez óta talán még szarabb hely lett, Magyarországról nem is beszélve. Ebben az értelemben rohadtul elegünk van a dolgokból. Másrészt pedig nagyon szerencsések is vagyunk. Azt csinálhatjuk, amit a legjobban szeretünk, a saját életkörülményeinkre sem lehet panaszunk. Ez pedig nyilván elégedettséggel, szeretettel tölt el bennünket. Van mit vesztenünk. Ilyen értelemben is gondolunk az »Elég«-re. Ez a lemez most az Esti Kornél tagjainak közös valósága, amit együtt teremtettünk a semmiből
– mondta a lemezről Lázár Domokos, az Esti Kornél egyik frontembere, aki nem mellesleg a lemez produceri, felvételi, keverési és mastering feladatait is ellátta. A borítót Lázár-Papp Zsófia készítette.
A lemezbemutató koncertet július 31-én tartják a Budapest Parkban. És akkor íme a teljes album:
The post „A világ talán még szarabb hely lett, Magyarországról nem is beszélve” – Esti Kornél lemezpremier first appeared on 24.hu.