
-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 45 másodperc
A Magyar Tudományos Akadémia vezetése, Freund Tamás elnök, Kollár Készló Péter főtitkár és Erdei Anna főtitkárhelyettes közös levélben fordult a kormányhoz azzal, hogy ha már „mindenképpen le akarják választani a HUN-REN-ről a bölcsészet- és társadalomtudományi kutatóközpontokat, akkor az Akadémia – ismerve az érintett kutatóközpontok vezetőinek álláspontját – kész a négy kutatóközpont átvételére.”
Kedden derült ki, hogy a kormány leválasztaná az Akadémiától korábban elvett és HUN-REN-re átkeresztelt kutatóintézeti hálózatról a négy „legrenitensebb”, bölcsész- és társadalomtudományi kutatóintézetet, ahol a politikai átalakításokkal szemben a legnagyobb az ellenállás. Az intézeteket egészen közeli, augusztus elsejei határidővel a már amúgy is kivéreztetett ELTE-re vinnék át.
A 444.hu cikke szerint az MTA-vezetés friss közleményében különösen figyelemreméltó: „ismerve az érintett kutatóközpontok vezetőinek álláspontját” félmondat. A lap információja szerint Freund Tamás hétfőn személyesen kereste meg az ügyben Gulyás Balázst, a HUN-REN vezetőjét azzal, hogy az Akadémia eredeti missziójának megfelelő két intézményt, a Bölcsészettudományi Kutatóközpontot és a Nyelvtudományi Kutatóközpontot akkor már inkább a Magyar Tudományos Akadémia venné vissza. Gulyás azonban az Akadémia elnökének azt állította, hogy a kutatóintézeti főigazgatók ezt nem akarják. Csakhogy ez információink szerint nem volt igaz, a kutatóintézetek vezetőit igazából meg sem kérdezték, ahogy arról sem, hogy szeretnék-e, ha kitennék őket a kutatóhálózatból.
Freundék friss levele arra utal, hogy az akadémikusok átláttak a kavaráson.
A levél elején leszögezik, hogy a szétválasztott kutatóintézeti hálózatnak szerintük egyben kellene maradni:
A kutatási hálózat a magyar KFI-rendszer egyedülálló értéke, amely eredeti diszciplináris összetételében képes a legjobb teljesítményt nyújtani. Ezért érvel az Akadémia kezdettől fogva a hálózat egyben tartása mellett, és tartja fenn készségét a kutatási hálózat befogadására.
A levél végén arról is szó van, hogy a megváltozott helyzetben nem biztos, hogy simán átadnák azokat az ingatlanjaikat az államnak, amik átadásáról már lényegében megállapodtak:
A megváltozott helyzetben meg kell vizsgálni a kutatóhálózati használatban lévő akadémiai ingatlanok megvásárlásával, az ingóságok ingyenes átadásával és az akadémiai tulajdonban maradó kulturális javak, adatbázisok használatával kapcsolatosan előkészített MTA-MNV Zrt. megállapodás érvényességét.
The post Az MTA vezetése üzent a felaprózási politikát folytató kormánynak: átvennék a bölcsészeket first appeared on 24.hu.