-- Olvasási idő kb.: 3 perc és 55 másodperc

1985. július 13-án koncertet tartottak Etiópiáért. Nem is akármilyet:

• az eseményt Károly herceg és Diana hercegné nyitották meg;
• a fellépések párhuzamosan zajlottak Londonban és Philadelphiában (Phil Collins ráadásul mindkét helyszínen fellépett ugyanazon a napon);
• a BBC 16 órányi adásidőt szabadított fel, hogy élőben közvetítsék a szuperkoncertet.

Ez volt a Live Aid, ami nemcsak a jótékonysági koncertek korának nyitánya volt, de zenetörténeti mérföldkövet is jelentett az olyan sztárfellépőknek köszönhetően, mint a Queen és a U2.

Az egész egy karácsonyi dallal kezdődött

A Live Aid Bob Geldof ír származású író-dalszerző és politikai aktivista agyszüleménye volt. A The Boomtown Rats nevű újhullámos punkzenekar énekese 1984-ben látott egy riportot az etiópiai éhínségről a BBC híradójában, és ennek hatására kezdett szervezésbe. Egyik zenésztársával, Midge Ure-ral közösen írtak egy dalt, hogy azzal majd adományt gyűjthessenek Etiópia megsegítésére. A Do They Know It’s Christmas? (Tudják, hogy karácsony van?) címe költői kérdés, célja, hogy szembeállítsa a nyugati karácsonyok fényűzését az afrikai nélkülözéssel.

A számot egyetlen nap alatt vették fel egy londoni stúdióban, ami azért nagy szó, mert elkészítésében a korszak leghíresebb brit és ír popsztárjai vettek részt, természetesen teljesen ingyen. Felénekelt egy-egy sort többek között Bono, Phil Collins, Boy George, George Michael és Sting is, a refrént pedig közösen adták elő.

A dal előadói alkották meg a Band Aid nevű jótékonysági együttest, ami aztán a későbbiekben újra össze-összeállt, változó felállásban. A Do They Know It’s Christmas?-ből a huszadik és a harmincadik évfordulóján is készítettek új verziókat az akkor éppen felkapott sztárok bevonásával.

Geldofnak eleinte nem voltak nagy elvárásai a projekttel: azt remélte, legalább 100 ezer példány fogy majd a kislemezből. Később kiderült, hogy rosszul kalkulált, mert csak az Egyesült Királyságban 3,5 millió példányban adtak el belőle, 12 országban került a slágerlisták élére, és elképesztő mennyiségű pénz, 8 millió font (mai árfolyamon átszámítva körülbelül 14 milliárd forint) folyt be az eladásokból.

A Do They Know It’s Christmas? Amerikában is listavezető lett, e nélkül a We Are The World sem születhetett volna meg, amit hasonló céllal, az afrikai éhezők megsegítésére rögzítettek az Egyesült Államokban a korszak nagyságai Michael Jacksontól Bruce Springsteenig.

Életre kelt zenegép a színpadon

A dal szépen teljesített, de ahogy Geldof egyre inkább elmélyült az Afrikát érintő problémákban, nyilvánvalóvá vált számára, hogy egy sláger nem elég ahhoz, hogy valós segítséget nyújtsanak a kontinens nemzeteinek, melyeknek a nyugati bankoktól felvett hiteleik fizetése okozta a legfőbb nehézséget. Minden egyes font befolyt adományért tízszer annyit kellett kifizetniük hiteltörlesztésként.

Ekkor jött az újabb ötlet, még gigászibb: Geldof úgy határozott, felhívja az egész világ figyelmét a problémára és még több pénzt gyűjt Afrikának. Ennek érdekében egy globális jótékonysági koncertet álmodott meg több mint 75 fellépővel. Többek között Bob Dylan, Paul McCartney, Tina Turner, Elton John, a Queen, Madonna, Santana, a Run DMC, Sade, Sting, Bryan Adams, a Beach Boys, Mick Jagger, David Bowie, a Duran Duran, a U2, a The Who, Tom Petty, Neil Young és Eric Clapton adták elő legnagyobb slágereiket. És az egészet néhány hét alatt szervezték meg.

Szerencsére a BBC hamar beállt a kezdeményezés mögé.

Normális esetben egy év lenne felkészülni egy ilyen hatalmas technikai kihívásra, nekünk hat hetünk volt

– mondta a közvetítés producere, Jeff Griffin, aki úgy fogalmazott, a Live Aid több tekintetben úttörőnek számított, a nemzetközi műholdas televíziós közvetítéstől kezdve a kör alakú színpadig, ami, ahogy forgott, úgy bukkantak fel rajta egymás után az újabb és újabb zenekarok. Elmondása szerint utóbbira azért volt szükség, mert Bob Geldof azt akarta, hogy a látvány olyan legyen, mintha az ember egy hús-vér zenegépet nézne.

Természetesen nem ez volt az első hasonló céllal megrendezett zenei adománygyűjtő akció, de az biztos, hogy ez volt a legjelentősebb.

Geldof ugyanis a legújabb műholdas televíziós technológiát felhasználva összekapcsolta a világ különböző részeit egymással. A műsor nagy része két helyszínen zajlott: az észak-londoni Wembley Stadionban körülbelül 70 ezer néző, a philadelphiai John F. Kennedy Stadionban 90 ezren voltak jelen a nyári hőség és a tűző nap ellenére – a tömeget például bizonyos időközönként tűzoltótömlőkkel locsolták.

Japánból, Ausztráliából, Ausztriából, Németországból, Hollandiából, Norvégiából, Jugoszláviából és a Szovjetunióból is bejelentkeztek zenekarok élő közvetítéssel vagy előre felvett szettekkel, miközben neves politikusok, művészek és sportcsillagok hívták fel a figyelmet az adománygyűjtés fontosságára.

Rendkívüli adásnap

A tévéközvetítéseknek köszönhetően világszerte több mint egymilliárd, egyes becslések szerint majdnem kétmilliárd emberhez jutott el az esemény. Ha ez utóbbi szám lenne igaz, az azt jelentené, hogy

a világ akkori lakosságának 40 százaléka nézte a műsort.

Kilencven országban élőben követhették a koncertet a tévénézők, további ötvenben – köztük a Szovjetunióban és Kínában – pedig késleltetéssel sugározták azt.

Az akkori szocialista országok közül egyedül a jugoszláv televízió adta élőben az eseményt, a többiek, így Magyarország is kimaradt az élő közvetítésből. A Pest Megyei Hírlap korabeli cikke szerint egy elkallódott telex okozta a közvetítés meghiúsulását.

The post „Baszd meg a címet, jöjjenek a telefonszámok!” – épp 40 éve bulizott együtt az egész világ Freddie Mercuryékkal, csak mi maradtunk ki belőle first appeared on 24.hu.

Forrás