-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 32 másodperc
Tíz fejezet, nyolc élőhely, egy bálna és Attenborough 99 éve kellett ahhoz, hogy az Óceán megvalósulhasson: a természetfilmes legenda legújabb könyvében (és az azonos címet viselő filmjében) Földünk utolsó vadonjával foglalkozik, amiről az elmúlt évek szenzációs felfedezéseinek ellenére még ma is alig tudunk valamit.
A könyv társszerzője Colin Butfield, az Egy élet a bolygónkon producere, az Open Planet társalapítója, szintén régóta közismert klímaharcos (igaz, nem olyan régóta, mint Sir David). A könyv Attenborough 99. születésnapjára jelent meg, ahogy a film premierjét is ekkorra időzítették, és két üzenete van: az egyik az, hogy Attenborough még 99 évesen sem akar nyugdíjba menni, a másik pedig az, hogy a meglehetősen pesszimistára, vagy legalábbis vészharangkongatósra sikeredett az Egy élet a Földön után a szerzők szerint még mindig van remény arra, hogy az ember számára is élhető maradhasson a bolygó.
A bálnától Attenboroughig
A könyv egy kék bálna életének vázlatos ismertetésével kezdődik, és „Az egy ember életideje” című fejezettel ér véget (valójában az utószóval, az irodalomjegyzékkel és a tárgymutatóval, de a keretét ezek a részek adják). A keretes szerkezet nem véletlen: Attenborough először arra hívja fel a figyelmet, hogy az először csak a cetolaj forrásának tekintett bálnákról utóbb kiderült, hogy intelligens, érző lények, „a rokonaink”, és miután javarészt beszüntették a vadászatukat, az állomány, ha nem is található annyi bálna az óceánokban, mint rég, gyarapodik. Az a kék bálna ráadásul, amelyiket a második világháború alatt, 1941-ben láthattak egy hadihajó fedélzetéről, és amelyet utoljára egy kaliforniai kirándulóhajóról csodálhattak meg 2024-ben, mindent el is tudna mesélni arról az időszakról, amelyben az emberiség elkezdte felfedezni a tenger mélyét, és sokkal többet tanult a tengerről, mint amennyit az azt megelőző évezredekben megtudhatott róla.
Ez még mindig szinte semmi: a mélytengerek nagy része szinte teljesen ismeretlen az ember előtt, az ott zajló folyamatokról szinte semmit sem tudunk, amit pedig mégis, azt is lehet, hogy rosszul, pedig Attenborough szerint nem ártana egy kicsit a dolgok mélyére nézni, az óceánok lehetnek ugyanis az emberiség utolsó reménysége, ha azt akarja, hogy a következő generáció is egy élhető bolygót örököljön.
