-- Olvasási idő kb.: 4 perc és 52 másodperc
Bár a nyilatkozatok szintjén az agrárkormányzat már nem üldözi a belvizet, és támogatja a vízvisszatartást, az államigazgatásban nem indult el az erre alkalmas területek lehatárolását lehetővé tevő jogalkotási folyamat, ahogy a frissen elfogadott költségvetésben sem fedezhető fel egyetlen fillérnyi forrás sem a Vizet a tájba! címen meghirdetett program megvalósítására – hangzott el a Vízválasztó Mozgalom kedden, a sivatagosodás és az aszály elleni küzdelem világnapján megtartott sajtóbeszélgetésén.
Márpedig a május végén kormányhatározattal „vízpótlásra” átnevezett öntözés biztosan nem állítja meg Magyarország egyre gyorsuló kiszáradását. Balogh Péter gazdálkodó, geográfus, a Vízválasztó Mozgalom alapítója és Keresztes László Lóránt független képviselő, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke, a Vízválasztó Mozgalom tagja szerint annak ellenére, hogy az előre jelzett súlyos aszály már a nyár elején beköszöntött, a döntéshozók továbbra is természeti katasztrófát emlegetnek, holott egyértelmű, hogy az évről évre durvuló vízhiány oka az adófizetői százmilliárdokkal megtámogatott öntözésen alapuló hibás vízgazdálkodás. A sajtóbeszélgetésen Czirják Csaba, a Sárréti Vízőrzők elnöke az általuk Békés megyében szó szerint kétkezi módszerekkel megvalósított példával bemutatta, hogy a paradigmaváltás, ha az érintettek felismerve a kényszerhelyzetet összefognak egymással, helyi szinten már működik.
Más valóság
Az ország kiszárításának megállítása, a táji vízmegtartás Keresztes szerint jelenleg a legégetőbb nemzetstratégiai, biztonságpolitikai, szuverenitásvédelmi probléma. Az általa beterjesztett három költségvetési módosító indítványt azonban leszavazta a kormánypárti többség. A független országgyűlési képviselő 200 milliárd forint plusz forrást kért, mivel „az államnak gazdasági eszközökkel kell támogatnia a vízmegtartást”. További 80 milliárdot a természetes vízmegtartást és a vízvisszatartó tájgazdálkodást szolgáló fejlesztések, a Qubiten korábban itt és itt bemutatott helyi jó gyakorlatok megvalósítására; 5 milliárdot pedig a tájgazdálkodási reform szakmai előkészítésére.
Balogh szerint úgy tűnik, mintha más valóságban születnének a kormányzati döntések, „mint amit mi természettudományi, önkormányzati, gazdálkodói, terepi gyakorlati háttérrel látunk”.
A geográfus-gazdálkodó andalúziai, anatóliai és az Aral-tó környékén tapasztalt rossz példák alapján elmondta, hogy a tudományosan igazolt adatok szerint a vízgyarmatosítás alapképlete szerint egy hektár öntözése négy-öt hektárt szárít ki, azaz annyitól veszi el a vizet. Magyarországon ez azt jelenti, hogy a művelhető terület 93 százalékán sivatag lenne, és mindössze 7 százalék oázis zöldellne. „Már inni és itatni is kevés víz van, száz éve kitalált növényekre illúziók alapján elpocsékolni, az már bűn kategória. Társadalmilag sem indokolt szántóföldre öntözővizet juttatni” – fogalmazott Balogh, aki szerint totális tévedés a felszín alatti vízkészletek további megcsapolása, ez ugyanis olyan, „mintha a családi ezüstből vennénk meg a napi kefirt és kiflit”.
Keresztes szerint az egyre vészesebb, az előrejelzések szerint idén akár a korábbiaknál is égetőbbé váló aszályhelyzet megoldásának kulcsa egyértelműen a tájhasználat-váltás. A Vízválasztó Mozgalom egyik alapítójaként Keresztes azt is elmondta, hogy az általuk kidolgozott koncepcióban az Agrárminisztériumnak is kiemelt szerepe van – elsősorban abban, hogy az ártereken és egyéb vízmegtartásra alkalmas területeken ösztönözze a tájhoz igazodó, vízmegtartást segítő tájhasználatot. Szerinte ehhez mindenképp szakítani kell az évtizedes rossz gyakorlatokkal. A képviselő azt is kiemelte, hogy a Vízválasztó Mozgalom a jó gyakorlatokkal szeretné megismertetni az agrárkormányzatot, ami a támogatásait is igazíthatná ezekhez a megoldásokhoz. A részletes modellszámításokra és terepi tapasztalatokra alapozva egyértelműnek látszik, hogy a már most meglévő infrastruktúrával, a kormányzat által papíron előirányzott összeg töredékéből az eddigi évi 200-300 millió köbméter víz helyett akár 2-3 milliárd köbmétert is ki lehetne vezetni a tájba.
Helyi vízőrzés
Czirják Csaba, a Sárréti Vízőrzők vezetője a Szeghalom határában zajló vízvisszatartási modellkísérletről beszámolva arról beszélt, hogy helyi szinten miként valósítható meg gyorsan és a hatékonyan az efféle vízvisszatartás. A Berettyó és a Sebes-Körös összefolyásánál tucatnyi gazda fogott össze, és javarészt kétkezi munkával átereszeket, csatornákat tisztítottak, hogy mára sok kilométer hosszan vezessék a vizet területeikre.
Vízügyi és nemzeti parki segítséggel, hivatalos engedélyek birtokában saját területeiken 1750 hektáron pótolhatják a vizet, míg a Dévaványai Túzokrezervátum 2000 hektárt, az állami erdészet pedig 600 hektárt ajánlott fel erre a célra. Czirják szerint azonban az államilag támogatott öntözés hatása jelentősen csökkenti a hatékony vízvisszatartást. Szeghalom környékén már sok helyen szivattyúznak, elkezdtek apadni a vízfolyások, és az oldalági kivezetést biztosító medrekben újra a gyűjtőcsatornák felé folyik a víz.
Balogh szerint a belvíz az a víz, aminek a helyét felszántották; nem szántóföldeken van vízveszély, hanem a medrekben van szántóveszély. „Biofób társadalomban élünk, amíg az a szemlélet, hogy a fa szemetel, glifozáttal pedig sivatagot csinálunk, addig nehéz az életet visszatenni a helyére. A politika azt csinálja, amit enged neki a társadalom” – fogalmazott.
Balogh szerint a folyók bevágódása, illetve a vízszintek táj alatti elfolyatása valós probléma, mert nincs meg az árasztásokhoz szükséges a vízállások gyakorisága, tartóssága, és a mélyre vágott medrek nem pótolják, hanem elszívják a talajban lévő vizet. A medrek emelése nem az eddig szokásos duzzasztás által oldható meg, hanem a süllyedést létrehozó folyamatok visszafordításával: a partbiztosítások visszabontásával és „gázlósítással”. A Vízválasztó Koncepció szerint az árasztás megvalósítható a meglévő „emelt vízterekből”. Nem a mélyre vágódott medrek eddig még nem duzzasztott szakaszaiból kell megoldani az árasztást, hanem az eddig már megépült duzzasztások üzemrendjének átprogramozásával és a kivezetési kapacitások bővítésével. A Tiszán és a Körösökön is megoldható a meglévő duzzasztásokból a táj meglévő ereinek, és a kapcsolódó ártereinek, vízzel való ellátása gravitációsan. „A lényeg, hogy a jelenlegi vízelvezetéses öntözési üzemrendek helyett árasztási, fokgazdálkodási üzemrendre kell áttérni, amikor bármilyen nagyobb vízhozam táji természetes tározóterekbe, erekbe, árterekbe való kivezetése a cél” – fogalmaz a geográfus-gazdálkodó.
Keresztes szerint az urbanizált területek kiszáradását is megállító, visszafordító vízmegtartó tájhasználat közérdek, ezért is kezd széles tömegbázis kiépítésébe a Vízválasztó Mozgalom, hogy ezzel is nyomást gyakoroljon a hazai döntéshozásra, évekig tartó tervezgetésre és előkészítésre ugyanis nincs idő. Az általuk kidolgozott, szakmai tapasztalatokkal és tudományos eredményekkel gazdagon alátámasztott Vízválasztó Koncepció részletes sorvezetővel szolgál a megvalósításhoz. Az alábbi videóban bemutatott sárréti példa azt mutatja, hogy a hivatalos állami tervekben szereplő összegeknél nagyságrendekkel olcsóbb megoldásokkal már látványos eredmények érhetők el.
A sajtóbeszélgetés az alábbi videóban nézhető vissza teljes terjedelmében:
