-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 15 másodperc
Szovjet korszakbeli az az űrhajó, amelynek egy része várhatóan szombaton zuhan vissza a Földre, miután több mint ötven évig haladt a pályáján.
A Kozmosz 482-es űrszonda, amelyet 1972-ben indítottak Vénusz-küldetésre, nem tudott kilépni az alacsony Föld körüli pályáról, és négy darabra tört – közölte a NASA. Az egyik töredék – valószínűleg a leszállóegység – újra belép a Föld légkörébe, és lehet olyan része, amely égés nélkül túlélheti.
Az Európai Űrügynökség előrejelzése szerint a visszatérés május 10-én közép-európai idő szerint 10:16 körül következik be, bár ez több órával is változhat. Sok mindent nem tudunk a visszatérésről, így azt sem, hogy hol érhet majd földet, de minthogy a bolygónk 70 százalékát tenger borítja, így nem valószínű, hogy jelentős károkat okozna – írja a BBC.
„Sokkal valószínűbb, hogy az ember nyer a lottón, mint az, hogy űrszemét találja el” – mondta Stijn Lemmens, az Európai Űrügynökség elemzője.
A leszállóegység egy kemény, gömb alakú, körülbelül egy méter széles és közel fél tonnát nyomó tárgy. Úgy konstruálták meg, hogy túlélje a Vénusz légkörének szélsőséges hőjét és nyomását, vagyis robusztus hőpajzsa és tartós szerkezete van – a szakértők szerint túlélhet egy ellenőrizetlen leereszkedést a Föld légkörén keresztül.
Az ejtőernyőrendszer, amely eredetileg a leszállóegység Vénusz felé történő süllyedését hivatott lassítani, rég elhasználódott a több mint 50 évnyi űrben töltött idő után. A Földön élőkre nézve a kockázat csekélynek tekinthető, de a kapszula tervezett repülési útvonala alapján az északi és déli szélesség 51,7° között bárhol földet érhet.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: