Egy újságírótól tudta meg a mérsékelt svéd bevándorlásügyi miniszter, hogy a 16 éves fia az interneten radikális szélsőjobbos aktivista

-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 26 másodperc

Saját elmondása szerint „sokkolta és elborzasztotta” Johan Forssel svéd bevándorlásügyi minisztert, amikor megtudta, hogy az épphogy 16 éves kamasz fia a közösségimédiás aktivitása lapján aktív radikális szélsőjobbos. Minderre ráadásul egy újságíró, illetve az ország Säpo nevű titkosszolgálata figyelmeztették a politikust – írja a Guardian.

Forssel azután döntött úgy, hogy a nyilvánosság elé áll a fájdalmas családi sztorival, hogy az Expo című lap név említése nélkül megírta, hogy egy svéd miniszter közeli hozzátartozója a durva szélsőjobbos szcéna aktív szereplője. Illetve azt is, hogy megkeresték a minisztert, aki nem válaszolt a kérdéseikre.

A lap szerint a fiú egy éven át volt aktivista, miközben segített másokat beszervezni és olyan online csoportok aktív tagja volt, amelyek terrorizmussal vádolt külföldi csoportokkal tartottak kapcsolatot.

Forssel elmondása szerint annak ellenére csak az őt megkereső újságírótól tudta meg az egészet, hogy követi a fia közösségimédiás accountjait.

„Apaként az ember le van sokkolva és elborzad. Van egy mélyen szégyenkező 15 évesem, aki épp most lett 16. Az ilyenfajta aktivitásának már vége, de a témáról persze még sokszor founk besxzélgetni” – mondta a TV4-nek adott interjújában.

Egy közösségimédiás posztjában Forssel arról írt, hogy reméli, az ügye „szemnyitogató” lesz más szülőknek és egy nagyobb társadalmi problémára világít rá”

„Valójában mennyit tudunk arról, hogy mit művelnek a gyerekeink a közösségi oldalakon és hogyan tudjuk megvédeni őket attról, hogy olyan dolgokba rángassák bele őket, amik nem teszenek nekünk?”

– tette fel a kérdést.

A fiút egyébként nem vádolták meg semmilyen bűncselekménnyel. Az apa annak a Mérsékeltek nevű jobbközép kormánypártnak a minisztere, ami egy olyan, hárompárti jobbközép kormánykoalíció tagja, amely a Svéd Demokraták nevű szélsőjobbos párt szavazataival kormányoz.

Forssel azt mondta, hogynem azért szólalt meg nyilvánosan, hogy önmagát védja, hanem a kiskorú fia védelmében. Ulf Kristersson miniszterelnök egyelőre kiállt mellette és azt mondta, hogy azt tette, amit egy felelős szülőnek tennie kell, aki megtudja, hogy a gyereke rossz társaságba keveredett.

Forrás

Érdekességek

Mattarella “Cruciale che Kiev avverta che non è sola”

Orbán: Míg mások lefulladnak, mi magasabb sebességre kapcsolunk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF400.08Ft
11 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 11 Jul 2025 14:05 UTC
Latest change: 11 Jul 2025 14:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF342.28Ft
11 júl · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard