„Érezzék jól magukat, az önök pénzéből épült” – Hadházy Ákos hatvanpusztai tüntetése képekben

-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 32 másodperc

Idegenvezetéssel egybekötött tüntetést tartott Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő az Orbán család hatvanpusztai birtoka előtt (részletes tudósításunk itt), amit csak gyalog lehetett megközelíteni a főútról, a rendőrség ugyanis a földutat lezárta. A tüntetőket szállító buszok sem mehettek be, volt, aki két kilométert gyalogolt.

A szervezők be tudtak vinni egy emelődarus autót, mint rendezői járművet, ahonnan pazar kilátás nyílt a birtokra, de a rendőrök egy idő után beszüntették ezt a lehetőséget a közlekedésbiztonságra (nem jártak bent autók), majd munkavédelmi okokra hivatkozva.

Maradtak hát a létrák, amelyek „mobil kilátópontként” üzemeltek, 0 forintos uniós támogatásból.

A tüntetők hosszú sorokban várták, hogy feljussanak, és belássanak a területre, amit helyenként (különösen a főbejáratnál) igyekeztek takargatni előlük vastag kerítéssel, ponyvákkal és kordonokkal. A képviselő többször is elmondta, eddig ezek eddig nem voltak itt, és szerinte nem véletlen a titkolózás.

Ugyan voltak beszédek is, de azt mondta, most nem ez a lényeg, hanem a látvány, és mindenki döntse el maga, ez egy félkész mezőgazdasági épület, ahogy Orbán Viktor állítja, vagy luxuskastély. Ő nyilván az utóbbira szavazott.

Hosszan beszélt arról, milyen felújításokat végeztek az épületeken, és hogy épült egy pálmaház is.

Orbánt többször is lebunkózta, részben az eredeti, műemlék épületek lebontása miatt.

A beszéd után indult a túra a birtok mentén, Hadházy megint elmondta, hol mi látható.

Körbe nem lehetett menni, mert a rendőrség lezárta azt a földutat, ahonnan a legjobb kilátás nyílt volna az uradalomra, arra hivatkozva, hogy az Mészáros Lőrinc fiának tulajdona -, de azért így is volt fotóznivaló.

Volt, aki távcsővel készült.

Több helyen sorfalat álltak a rendőrök.

A tüntetők nagy része 6 után elhagyta a helyszínt, nem követte Hadházy Ákost a másik irányba, ahol az antilopokat és bölényeket mutatta meg. Antilopból végül egyet láttak távcsővel, azt a részt is rendőrök őrizték. A túrává alakult tüntetés 8 körül ért véget.

A politikus a 444-nek azt mondta, ősszel visszajönnek, akkor lombok nélkül még jobb is a rálátás a birtokra.

Forrás

Érdekességek

Ahogy visszakapták a függetlenségüket az ukrán korrupcióellenes hatóságok, el is kaptak egy megkent parlamenti képviselőt

Nem láttuk jönni, hogy a nap végén literálisan ez fog történni a magyar nyelvvel

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF398.71Ft
02 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Aug 2025 20:05 UTC
Latest change: 02 Aug 2025 20:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF344.01Ft
02 aug · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard