Felmentették az olimpiai ezüstérmes vívót, mert bebizonyosodott, hogy csókolózás útján került a doppingszer a szervezetébe

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ártatlannak találta Ysaora Thibus olimpiai ezüstérmes francia tőrözőt, akinek egy tavaly januári ellenőrzésen találtak tiltólistás szert a doppingmintájában.

Thibus versenyzési jogát 2024 februárjában függesztették fel, miután kiderült a vizsgálat eredménye. Ugyanakkor a párizsi olimpián szerepelhetett, mivel néhány héttel a játékok előtt a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) illetékes testülete elfogadta a védekezését,

mely szerint az anabolikus szteroidok közé tartozó osztarin a párjától, csókolózás útján került a szervezetébe.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) ugyanakkor nem fogadta el a FIE döntését, a CAS-hoz fordult és négy évre szóló eltiltást kért a versenyzőre. A lausanne-i székhelyű bíróság hétfőn hirdette ki ítélet, ami megegyezik a FIE tavalyi határozatával.

Az indoklás szerint Thibus akkori partnere szedett olyan gyógyszert, mely osztarint tartalmazott és abból – a tudományos vizsgálatok szerint – átjuthatott nyál útján annyi, amennyit a francia versenyző mintájában találtak.

A 2022-ben egyéni világbajnok, a tokiói olimpián csapatban második Thibus a párizsi játékokon nem szerepelt jól, egyéniben a 28., a francia csapattal pedig az ötödik helyen végzett.

A 33 éves vívónak tavaly januárban a szintén tőröző, kétszeres olimpiai bronzérmes amerikai Race Imboden volt a partnere.

The post Felmentették az olimpiai ezüstérmes vívót, mert bebizonyosodott, hogy csókolózás útján került a doppingszer a szervezetébe first appeared on 24.hu.

Forrás

Érdekességek

Orbán Matolcsyról a Telexnek: Ha holnap reggel bekopogna, szívesen látná, de nem egyeztetett vele az MNB-ügyben

Magyar Péter azt ígéri, kormányon felülvizsgálják a koncessziós szerződéseket

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF399.88Ft
08 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 08 Jul 2025 04:05 UTC
Latest change: 08 Jul 2025 04:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF340.43Ft
08 júl · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard