-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés.
Az alsó-szászországi rendőrség idén májusban és júniusban összesen 5 emberrel szemben indított eljárást, mert drónokkal berepültek egy német haditengerészeti bázis fölé. A wilmhelshaveni kikötőben a haditengerészet többek között hajók javítását és felújítását végzi, a terület szigorúan védett.
A rendőrség a légiközlekedés rendjének megsértése és honvédelmi szempontból releváns területekkel szembeni kémkedés gyanúja miatt indított eljárást.
A gyanút, miszerint Oroszország állhat az akció mögött, egyelőre nem sikerült megerősíteni. A rendőrség szerint „nincs biztos információ, amely harmadik felek megbízásából végzett célzott kémkedésre utalna”. A jelenlegi állás szerint a gyanúsítottak „túlnyomórészt civil drónpilóták”.
Az ilyen esetek ugyanakkor egyre gyakoribbak, a Spiegel korábban arról írt, hogy az elmúlt hónapokban „szinte minden nap” látni drónokat német vegyi üzemek, ipari parkok, katonai és haditengerészeti bázisok fölött.
2025 januárjában a német kormány felhatalmazta a hadsereget, hogy a katonai létesítmények közelében minden gyanús drónt lelőhessenek. Egy hónappal később több drónt észleltek egy ukrán katonák kiképzésére is használt német légibázis felett. Tavaly decemberben az USA németországi légibázisa felett láttak azonosítatlan drónokat. Ezek mögött az esetek mögött a hatóságok legtöbbször Oroszországot sejtik. (via Spiegel)