Hazugnak nevezte a tetoválószalon a nőt, akinek elrontották a tetoválását

-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 20 másodperc

Tetoválást csináltatott a karjára egy amerikai nő, amiért 600 dollárt (kb. 203 ezer forint) fizetett, ám a végeredmény nem igazán lett olyan, mint amit elképzelt. A végeredménynél csak a tetoválószalon reakciója bőszítette fel jobban – írja a Mirror. A nő egy TikTok-videóban mesélt a történtekről.

@ladygaga2009vmas I paid $600 total btw #badtattoo ♬ original sound – ladygaga2009vmas

Azt mondta, már a tetoválás készítés közben érezte, hogy baj van, de nem szólt, mert állítása szerint „sokkos állapotban” volt. Panaszait később e-mailben küldte el a stúdiónak. A nő a TikTokon meg is mutatta a tetoválását, amely a Nintendo DS konzolt ábrázol, amelynek képernyőjéne a „game over” felirat szerepel, körülötte pedig virágok vannak.

Ahogy az látható, a tetkó picit „szétesett”, színezése sem volt egyenletes, főleg a nő többi tetoválásához képest.

A nő írt a szalonnak, azt szerette volna, ha vagy visszatérítenek valamennyit a tetoválás árából vagy valaki megcsinálja neki normálisan. A tetoválóstudió válasza viszont még jobban felidegesítette, a szalon válaszában hazugnak nevezte a nőt. A nő megkérdezte a kommentelőket, hogy mit gondolnak a tetoválásról, és hogy szerintük jogosan panaszkodik-e.

Sokan értetlenkedtek a tinta minősége miatt, míg mások szerint azonnal szólnia kellett volna a tetoválóművészének, hogy nem tetszik neki a munka.

Úgy kellene kinéznie, mint egy hamburgerhúsból készült Nintendo DS?

– viccelődött egy kommentelő.

„Ezért olyan fontos kutatni egy jó tetóválóművész után!” – hívta fel a figyelmet egy másik.

Néhány hozzászóló azt mondta a nőnek, hogy próbálja visszaszerezni a pénzét, ha a szalon nem hajlandó kijavítani a hibát.

A bejegyzéshez hozzászólt egy tetoválóművész is, aki azt írta, soha nem lett volna szabad 600 dollárt fizetnie egy tetoválásért.

Átvágtak 600 dollárral, ez őrület! A vonalvezetés borzalmas, nagyon egyenetlen!

– szólt a kritika.

The post Hazugnak nevezte a tetoválószalon a nőt, akinek elrontották a tetoválását first appeared on 24.hu.

Forrás

Érdekességek

A nap legfontosabb hírei – 2025. július 12.

Hátsókerék-kormányzással, erős motorokkal és villámgyors töltéssel ütné ki a Teslát az MG két újdonsága, ha az EU hagyná

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF399.64Ft
13 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 13 Jul 2025 06:05 UTC
Latest change: 13 Jul 2025 06:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF341.89Ft
13 júl · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard