
-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 16 másodperc
Miért döntött így?
Elértük azt a pontot, ahol mindenkinek fel kell tennie a kérdést, mit tehet az országért. Nálam, ez úgy hangzott, hogy nem az a leghasznosabb-e, ha nem indulok Józsefvárosban és Ferencvárosban újra, de részt veszek kormányváltásért folytatott politikai munkában jövőre. És úgy gondoltam, ez a helyes döntés. Mivel meghoztam ezt a döntést, úgy volt tisztességes, hogy bejelentem.
Mikor hozta meg a döntést?
Három hete.
Novemberben, amikor utoljára beszéltünk, még biztosra mondta, hogy indul. A Tisza már akkor erős volt, és korábban is világossá tette Magyar Péter, hogy mindenhol saját jelöltet indítanak. „A választók nem azzal bíztak meg, hogy önként levonuljak” – mondta ön akkor. Most mégis levonul.
Megértettem a választóim szavait, kérdéseit, igényeit, amelyeket mostanában megosztottak velem.
És csináltunk a választókörzetemben egy közvélemény-kutatást is, amelyben az jött ki, hogyha indulok, nagyobb eséllyel segítem egy mandátumhoz a Fideszt, minthogy én tegyek hozzá egyet az Orbán-rendszer leváltáshoz. Ezt a helyzetet nekem meg kellett értenem.
És látom azt is, hogy mi történik az országban. Nekem azt kell néznem, mi az, amit 2026-ban megtehetek a kormányváltásért, a legitimációm abból fakad, hogy az emberek a rendszerrel szemben rám szavaztak 2022-ben. Tölgyessy Péter beszélt arról, hogy ez a rendszer akkor lesz leváltva, ha teljes egészében átbillen az ország hangulata abba, hogy vége van a rendszernek. Szerintem most közel vagyunk ehhez a közhangulathoz. Ha én hozzá tudok tenni ahhoz, hogy ez elbillenjen, akár csak egy nagyon kicsit, akkor meg kell tennem. És ezt én most így tudom megtenni.

A döntését bejelentő videójában azt mondta, szembe kellett nézni az elmúlt évek hibáival? Melyikkel például?
The post Jámbor András a 24.hu-nak: Megkeresem a Tisza jelöltjét, ő majd eldönti, miben tudok segíteni neki a kampányban first appeared on 24.hu.