Juhász Imre volt alkotmánybírót jelölték az alapvető jogok biztosának

-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 10 másodperc

Juhász Imrét, az Alkotmánybíróság előző elnökét jelölte Sulyok Tamás hétfőn az alapvető jogok biztosának – írja a hvg. Most már csak a parlamentnek kell megszavaznia a köztársasági elnök jelöltjét.

Az ombudsmani poszton azért lett üresedés, mert az ezt a tisztséget 2019 ősze óta betöltő Kozma Ákost az Országgyűlés alkotmánybíróvá választotta. A parlament május 20-án választotta az AB tagjává Polt Péter legfőbb ügyészt és Hende Csaba fideszes képviselőt, az Országgyűlés alelnökét, volt honvédelmi minisztert. A 15 fős testületben ezek után egy hely maradt üresen, amire végül Kozmát jelölték.

Juhász 1990 után ügyvédként dolgozott, 2006-ben szerepet vállalt a rendőri jogsértéseket vizsgáló Civil Jogász Bizottságban. A jogsértések miatt hozták létre a rendőrség feletti civil kontrollként a Független Rendészeti Panasztestületet, aminek Juhász tagja, majd 2010-től elnöke lett. 2013-ban választották alkotmánybírónak, tavaly pedig – Sulyok államfővé választása után – átvette az elnöki posztot, idén áprilisig.

Elődje, Kozma Ákos hivatali ideje után pedig feltehetően rengeteg munka vár rá, tekintve, hogy a Magyar Helsinki Bizottság és a Háttér Társaság közös tanulmányban tárta fel, Kozma munkáját hivatalba lépése után, az erről szóló írásukban, a Látlelet az ombudsmanról: kevésből keveset és kelletlenül című cikkben pedig számos problémára hívják fel a figyelmet. Emellett pedig remélhetőleg az új ombudsman szívesebben válaszol majd a hozzá intézett kérdésekre és kérésekre, mint elődje, akinek külön honlapon lehet csekkolni, hogy hány éve nem válaszolt olyan kérdésekre, amiket olyan jogvédő és jogsegítő egyesületek intéztek hozzá, mint például a TASZ vagy az Amnesty International.

Forrás

Érdekességek

Nem indul rendőrségi eljárás a Pride résztvevőivel szemben

A legelvakultabb Verstappen-ellendrukkerek is meglágyulnak majd, ha meglátják, hogy örült Hülkenberg sikerének

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF399.82Ft
08 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 08 Jul 2025 06:05 UTC
Latest change: 08 Jul 2025 06:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF340.71Ft
08 júl · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard