Keveset olvasunk, és ez közelebb hozza a demokrácia végét

-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 23 másodperc

Az olvasás fejlesztett ki az emberekben egy sor olyan képességet, melyek a mai társadalmak kialakulásában alapvető fontosságúak. Ez nem akármilyen olvasás, hanem a mélyolvasás, amit jellemzően könyvolvasás során gyakorlunk. Ezzel fejlődik az empátia, magasabb szinten tudunk gondolkodni, és kreatívabbak is leszünk, az olvasó emberek pedig aktívabbak és többet is keresnek. A digitális világ viszont visszafejleszti ezeket a képességeket, felületesebbé válik a gondolkodás, és közelebb kerülünk az írásbeliség előtti időkhöz. Mindez kiszolgáltatottabbá teszi a társadalmakat az autoriter vezetőknek, akik ezt ki is használják.

„Magyarországon legalább 1964 óta folyamatosan csökken az olvasó emberek aránya, bár az utóbbi években változott a trend. 2005-ben a lakosság egyharmada mondta, hogy olvas, az utolsó, 2019-es mérésben már az emberek fele. Az olvasó itt azt jelenti, hogy az előző évben elolvasott legalább egy könyvet, és önbevalláson alapul, tehát a valóság ennél rosszabb lehet” – mondta a 444-nek Gombos Péter, a MATE Kaposvári Campusának főigazgató-helyettese, a Magyar Olvasástársaság alelnöke.

A Szabó Ervin Könyvtár felmérésének számai nagyjából egybevágnak a Tárki adataival, ahol: a legalább hetente olvasók aránya 15 százalék, az alkalomszerűen olvasók 29 százaléknyian vannak, a magyar felnőttek több mint fele (56 százalék) pedig egyáltalán nem olvas saját bevallása szerint. Ezek 2023-as adatok, és az olvasók aránya itt is csökken, főleg az ezredforduló óta.

A nemzetközi számok és trendek is hasonlóak. A Gallup 1990 óta kérdezi az amerikaiakat, mennyit olvasnak, és a legfrissebb, 2022-adatok voltak az eddig mért legalacsonyabbak.

Könyv helyett cikkek, cikkek helyett bejegyzések, bejegyzések helyett videók

Lehet mondani, hogy ez csak a könyvolvasásra vonatkozik, és az olvasás képessége megmaradt, hiszen szövegekkel ma is találkozik mindenki a híroldalakon vagy a közösségi médiában. Olvasás és olvasás között azonban különbségek vannak. Eleve nem mindegy, hogy milyen eszközön olvasunk. Számos kutatás jutott arra az eredményre, hogy jobban megértünk egy szöveget, ha azt papíron olvassuk (könyvben vagy kinyomtatva), mintha ugyanazt monitoron tennénk (az e-bookos eredmények a kettő között vannak).

Forrás

Érdekességek

Tüdőpestisben halt meg valaki Arizonában

Donald Trump: Az Egyesült Államok gazdaságának szüksége van bevándorlókra, de az újonnan érkezőknek legális úton kell jönniük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF399.15Ft
13 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 13 Jul 2025 12:05 UTC
Latest change: 13 Jul 2025 12:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF341.27Ft
13 júl · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard