Kilyukadt a csernobili szarkofág, nem véd már a sugárzás ellen

-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 4 másodperc

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még februárban jelentette be, hogy egy dróntámadás következtében megsérült a csernobili atomreaktor köré felhúzott védőépület. A 100 évre tervezett szarkofág így már nem képes betölteni feladatát, javítására nemzetközi összefogásra lenne szükség – írja a hvg.

Az atomreaktort nemsokkal 1986-os felrobbanása után zárták be egy betonszarkofágba, ez azonban csak ideiglenes megoldás volt, hiszen nem ez az építmény nem képes a sugárzás teljes árnyékolására, ráadásul hamar félővé vált az is, hogy összeomlik. 2010 és 2019 között ezért nemzetközi együttműködéssel egy új, főként fémből álló építményt emeltek köré, amelyet már 100 évre terveztek.

Ennyi időt azonban nem húzott ki, egy orosz dróntámadás idén februárban lyukat ütött a szerkezetén, így már nem szigetel megfelelően. A kár jelentős, becslések szerint több millió dollárra lenne szükség az építmény helyreállításához.

Ha az eredeti, szovjet betonszarkofág most összeomlana, az új védőépület nem tudná megakadályozni, hogy radioaktív anyagok jussanak ki belőle, ez pedig nemcsak Ukrajnára, de a környező országokra is veszélyt jelenthetne.

Nem kérdés, hogy a sérült szerkezet helyreállítása sürgetően fontos, az ehhez szükséges munkákat azonban csak a helyszínen lehet elvégezni, vagyis a munkások jelentős sugárzásnak lesznek kitéve. Éppen ezért pontosan ki kell majd számítani, mekkora sugáradagot kaphatnak a dolgozók, illetve milyen sűrűn kell váltani őket.

The post Kilyukadt a csernobili szarkofág, nem véd már a sugárzás ellen first appeared on 24.hu.

Forrás

Érdekességek

Musk cége bocsánatot kért az antiszemita chatbotjuk miatt

Döbbenetes módon szökött meg egy rab egy francia börtönből, csak 24 órával később vették észre

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF399.15Ft
13 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 13 Jul 2025 17:05 UTC
Latest change: 13 Jul 2025 17:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF341.27Ft
13 júl · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard