Kós Hubert világbajnok 200 méteres hátúszásban

-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 6 másodperc

Kós Hubert megnyerte a 200 méteres hátúszás pénteki döntőjét a szingapúri vizes világbajnokságon,megszerezve ezzel – a csütörtöki bronzérme után – a második érmét is a versenyen. Az ideje 1:53.19 lett, ez új egyéni csúcs. A 22 éves magyar úszónak jelenleg ez a fő száma, 2023-ban már világbajnok volt, és tavaly az olimpiát is megnyerte.

A döntőig tartalékosan jutott el Kós: a csütörtök reggeli előfutamban már a 200 méteres vegyesúszás délutáni döntőjére készült, a középdöntőt pedig nagyjából egy órával a bronzérme után úszta. Az Egyesült Államokban Michael Phelps korábbi edzőjével, Bob Bowmannel készülő úszó így is a harmadik legjobb idővel jutott a fináléba.

Ott a legnagyobb riválisa a 100 háthoz hasonlóan a dél-afrikai Coetze és a francia Ndoye-Brouard volt. Az első hosszon Coetze nagyon bekezdett, Kós a második helyen fordult. A harmadik 50 méteren Kós átvette a vezetést – itt még világcsúcs részidőn belül fordultak –, és hiába hajrázott nagyot a dél-afrikai, nem tudta utolérni Kóst, aki Európa-csúccsal lett ismét a szám világbajnoka.

A pénteki programban Molnár Dóra 200 méter háton, Szabó Szebasztián 50 méter gyorson középdöntőzött, előbbi bejutott a szombati döntőbe, utóbbi a nagyon szoros verseny miatt összesítésben a 14. helyen végzett. Kós szombaton 50 méter háton is indul.

A magyar csapat hét érmet szerzett eddig a világbajnokságon, Kós bronz- és aranyérme mellett a női és a férfi vízilabdázók másodikak lettek, a nyíltvízi úszók között pedig Bethlen Dávid ezüst-, Fábián Bettina és a vegyes csapat bronzérmet szerzett.

Forrás

Érdekességek

A napnál is világosabb, hogy mi folyik itt: Brüsszelből fizetik a politikai aktivistákat

Exkluzív, négyrészes dokusorozat a Jeti Moziban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF398.71Ft
02 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Aug 2025 03:05 UTC
Latest change: 02 Aug 2025 03:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF344.01Ft
02 aug · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard