Kovács Gergely: Milliókkal támogatta a fideszes vezetésű hegyvidéki önkormányzat a kormány gyűlöletkampányait

-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 6 másodperc

Évekig több millió forinttal támogatta a fideszes Pokorni Zoltán által vezetett XII. kerületi önkormányzat a kormány plakátkampányait – szúrta ki a HVG Kovács Gergely, a kerület jelenlegi polgármesterének Facebook-bejegyzését.

Az MKKP-s polgármester szerint ugyanis a Mészáros Lőrinchez köthető MAHIR kedvezményeket kapott az önkormányzattól a plakátjaikon szereplő „társadalmi célú reklámok” aránya alapján. Ezeken a hirdetések szerinte viszont „95 százalékban az adófontokból fizetett és a Rogáni gyárban kiötölt Sorosozást meg a szokásos kormányzati uszításokat” lehetett látni. Így 2021-ben 3,76 millió forintot, 2022-ben 2,13 millió forintot, 2023-ban pedig 600 ezer forintot kapott a MAHIR egyedi polgármesteri döntések alapján.

Pokorni Zoltán a kerületi közterület használatról szóló rendelet alapján járt el, ami „kulturális célú használat és kiállítás esetén” teszi lehetővé a kedvezmény biztosítását.

„Köszönjük Pokorni Zoltán hozzájárulását a magyar kultúra fejlődéséhez!” – írta Kovács.

2024-re Kovács szerint a rendelet alapján már 4,2 millió forint kedvezmény jutott volna a MAHIR-nak, de mint polgármester megszüntette ezt a megállapodást. „Ekkor már nem Pokorni Zoltán dönthetett róla, hanem én, így lett a 24-es kedvezmény mértéke 0 forint” – írta Kovács.

A párt június végén mutatta be, hogy kik lesznek országos listájának első öt helyén a 2026-os országgyűlési választásokon, de Kovács nem szerepelt ezek között a nevek között, ahogy Döme Zsuzsanna Suzi sem. Mint írták, ők „azért nincsenek a listán, mert nem ülnének be a parlamentbe, és a választók átverésének éreznék, ha csak azért szerepelnének, mert az jobban néz ki”.

Forrás

Érdekességek

Il vulcano Krasheninnikov erutta dopo 600 anni per colpa del maxi-terremoto: le spettacolari immagini | GUARDA

Egyre nő a felháborodás, miután egy izraeli szélsőjobboldali miniszter az al-Aksza mecsetben imádkozott

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF398.33Ft
03 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 03 Aug 2025 19:05 UTC
Latest change: 03 Aug 2025 19:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF343.69Ft
03 aug · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard