Lefújták a szlovák rapfesztivált, ahol a Hitler-imádó Kanye West lett volna a fő műsorszám

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés.

Lefújták a Rubicont, azt a szlovákiai zenei fesztivált, ahol Ye – Kanye West állítólagos egyetlen idei európai fellépése lett volna a fő műsorszám – jelenti a BBC.

A szervezők szerint a jövő hétvégére tervezett esemény a „külső nyomás és a logisztikai kihívások” miatt marad el. Ye fellépése ellen petíció indult, több szlovák rapper lemondta a saját felllépését, az egyik szervező is kiszállt korábban, a helyi sajtó pedig megmutatta, hogy a Pozsony közelében található helyszín jelenleg sem más, mint egy még le sem aratott búzatábla. Időközben maga West is törölte a fellépését bejelentő Insta-posztját.

A szervezők Instagram-posztja szerint „a médianyomás, illetve több fellépő, valamint szervező kiszállása miatt” az eseményt nem tudták volna a tervezett színvonalon megvalósítani.

Ye saját magát tette páriává a nácizmust és Hitlert éltető, saját magát nácinak, Hitler-imádónak és antiszemitának mondó bejegyzéseivel, a webshopjában árult horogkeresztes pólóval és a Heil Hitler című számával. Nem sokat segített, hogy májusban West közölte, hogy „végzett az antiszemtizmussal” és új verziót készített a Heil Hitlerből Halleluja címmel, náci helyett keresztények utalásokkal.

Forrás

Érdekességek

Órákig tartó orosz rakéta- és dróntámadás rázta meg Kijevet

Tyúkól 46#: Nem könnyű olvasmányok egy nem könnyű nyárra

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF399.29Ft
11 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 11 Jul 2025 08:05 UTC
Latest change: 11 Jul 2025 08:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF341.57Ft
11 júl · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard