„Majd akkor hívjon, ha az álláig ér a víz” – a több tucat életet követelő texasi villámárvíz háttere

-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 29 másodperc

A vészhelyzeti előkészületek valójában napokkal a katasztrófa bekövetkezése előtt elkezdődtek, amikor már látszott, hogy heves esőzések várhatók a Texas szívében található Kerr megyében – írta az NPR. Július 2-án, szerdán a Texas Állami Katasztrófavédelmi Hivatal (TDEM) aktiválta az állami szintű erőforrásokat az árvízveszélyre való felkészüléshez, az amerikai Országos Meteorológiai Szolgálat (NWS) pedig kiadta az első figyelmeztetéseket. Csütörtökön már az állami tisztviselők is tájékoztatták a megyei és települési vezetőket meg a polgármestereket a veszélyről, pontos előrejelzéssel azonban nem szolgáltak. Ahogy azt Nim Kidd, a katasztrófavédelem vezetője megjegyezte, az előrejelzések alábecsülték a tényleges csapadékmennyiséget.

Elképzelhetetlen sebességgel nőtt a víz

Péntek hajnalban aztán a helyzet nem egyszerűen súlyosbodott, hanem nagyon gyorsan katasztrofálissá vált. Éjjel háromnegyed egy körül az NWS az árvízfigyelmeztetést a súlyosabb fokozatnak számító árvízriasztásra emelte, majd 5:15-kor villámárvíz-veszélyhelyzetet hirdetett. Ez egy rendkívül ritka besorolás, jegyzi meg az NPR, amelyet csak közvetlenül életveszélyes és katasztrofális eseményeknél alkalmaznak.

A Guadalupe-folyó vízszintje hajnali 4 és 6 óra között elképesztő sebességgel nőtt: 45 perc alatt 8 métert emelkedett; és a megnövekedett, gyorsan mozgó víztömeg fákat, autókat, házakat sodort el, sok helyen csak az épületek alapja maradt meg.

Kerrville városmenedzsere arról beszélt, hogy hajnali 4 körül indult haza egy kora reggeli futásból, de akkor még csak csepergett az eső, és a folyó sem áradt. 4 óra 6 perckor azonban a Kerrville-től nagyjából 100 kilométerre, a folyón felfelé található San Antonióban villámárvízre figyelmeztető riasztást adtak ki, ráadásul Kerrville felett két folyóág egyesül, és mindkettőn villámárvíz alakult ki.

A városi rendőrség péntek reggel 6:16-kor tette közzé az első figyelmeztetést, felszólítva a folyó közelében élőket, hogy azonnal vonuljanak magasabban fekvő területekre. A város és a megye további figyelmeztetéseket és útlezárási tájékoztatókat adott ki a délelőtt folyamán, de a mentési műveletek ekkor már javában zajlottak.

The post „Majd akkor hívjon, ha az álláig ér a víz” – a több tucat életet követelő texasi villámárvíz háttere first appeared on 24.hu.

Forrás

Érdekességek

Ennél azért jóval többet érdemelt a Warhammer 40 000: Space Marine újrakiadása

Lezárták a budapesti repülőteret a vihar miatt, több érkező járatot átirányítottak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF399.8Ft
08 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 07 Jul 2025 22:05 UTC
Latest change: 07 Jul 2025 22:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF341.44Ft
08 júl · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard