-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 3 másodperc
Szokatlan méhtámadás történt a franciaországi Aurillac városában vasárnap délelőtt – írja a Guardian. Az eset során 24 ember sérült meg a méhek csípéseitől, közülük hárman válságos állapotban kerültek kórházba, állapotuk azóta stabilizálódott – közölték a helyi hatóságok.
A tűzoltók és a mentők ellátták a sérülteket, miközben a rendőrség biztonsági zónát alakított ki, amíg a méhek abbahagyták a támadást. A három válságos állapotban lévő járókelőt a helyi kórházba szállították. Pierre Mathonier, Aurillac polgármestere hétfőn a BFM TV-nek nyilatkozva közölte, hogy állapotuk javult.
Elmondása szerint az egyikük egy 78 éves személy volt, akit újra kellett éleszteni szív- és légzésleállás után. A polgármester szerint az eset összefügghetett az ázsiai lódarazsak jelenlétével, amik fenyegetést jelenthettek egy méhkaptárra, amit több mint tíz évvel ezelőtt helyeztek el egy szálloda tetőteraszán, és ez a méheket agresszívvá tehette.
Mathonier hozzátette, hogy egy méhész eltávolította a kaptárt, és a városon kívülre szállította. Michel Cayla alezredes, a helyi tűzoltóság vezetője elmondta, hogy még soha nem tapasztalt hasonló támadást:
„A sérültek száma, az emberek pánikja és egyes sérülések súlyossága megdöbbentő volt” – mondta a TF1 televíziónak.
Tavaly nyáron a magyar hatóságoknak a Bajza utcát kellett lezárniuk egy elszabadult méhraj miatt, akkor egy lakóépület 3. emeletéről kellett eltávolítani a méhek kaptárát.