-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés.
Dopeman minden körülmények között vállalhatóbb, mint Magyar Péter, írta szombaton a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója. Menczer Tamás szerint a gengszterrapper pélául azért elfogadhatóbb a keresztény-konzervatív oldal számára, mert „most a jó ügyért harcol”. Hozzátette: „Nem állítom, hogy mindennel egyetértek, amit Dopeman valaha tett vagy írt, mondott.”
„Lehet, hogy Dopeman irodalmi munkássága nem makulátlan. De nem az ő felesége menekült el fizikai és lelki terror miatt. Magyar Péter felesége menekült el fizikai és lelki terror miatt. […] Nem Dopeman támadta meg a feleségét és a gyerekeit. Magyar Péter tette ezt. Dopeman minden körülmények között vállalhatóbb, mint Magyar Péter. Magyar Péter egy erkölcsi nulla” – írta Menczer Tamás.
Menczer legalább nem próbált meg úgy tenni, mintha fogalma sem lenne, milyen szövegeket írt az első számú Digitális Polgári Kör tagja, mert eddig úgy tűnt, hogy a Fideszben egyedül Kocsis Máté frakcióvezető volt képben Dopeman munkásságával, legalábbis 2017-ben még azt mondta róla:
„Dopeman a dalaiban, közléseiben a bűnözői életmódot propagálja, sok fiatalt erre buzdít, követendőnek állítja azt be. Mi épp ennek az ellenkezőjéért küzdünk nap mint nap. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy ő lesz az, aki fellép a prostitúció ellen, aki felveszi a harcot a droggal szemben, és aki mindent megtesz majd a közterületek rendjéért, a bűnbandák felszámolásáért, és fejleszti majd a kamerarendszert.”