Nagy Ervin: Tudom, hogy a propagandistáknak furcsa a munka, de nem tűntem el Magyar Péter mellől

-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 14 másodperc

Nagy Ervin a Klubrádió Megbeszéljük… című pénteki műsorában reagált a Magyar Nemzet felvetésére, mely szerint Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke mellől eltűnt mások mellett ő is.

„Én nem tűntem el sehova. Az a baj, hogy a tiszás közvetítéseket nem nézik általában a Magyar Nemzet-es újságírók, vagy mondjuk a kontroll.hu-nak az állandó élő videóját, amiben körbetekertem Péterrel nem olyan régen a Velencei-tavat. Hát nem tűntem el, és kirúgni sem tudtak a Tiszából, ugyan nincsen tisztségem, de a mi nexusunk az nem változik” – kezdte Nagy a rádióban, majd így folytatta:

Nekem van két pici kislányom, akiket reggel nekem kell elindítani és este pedig én fektetem le őket. Az édesanyjuk (Borbély Alexandra színésznő, aki jelenleg A renitens című sorozatot forgatja – a szerk.) napi 14 órában forgat. Tudom, hogy furcsa a munka világa a propagandistáknak, meg mindenfajta fekete tollba mászott, rosszindulatú bólogató Jánosoknak, de mi dolgozó emberek vagyunk. Nekem közben az RTL-lel van egy sorozat, amiben részt vállaltam mint színész, azt is forgatom, úgyhogy mindennap nem tudok Péter mellett lenni, de amikor van valami közös, nagyobb aktivitás, ami közelebb van a fővároshoz, akkor csatlakozni szoktam hozzá. A mienk egy szövetség, egy értékrendszer, amiben mi hiszünk, és ehhez nekem nem kell éjjel-nappal a Magyar Péter fölött tartanom az esernyőt, hogy ezt elhiggyék az emberek.

Bár nem tud mindig személyesen ott lenni, a távolból természetesen követi Magyart, „rajta tartom az ütőerén, úgymond, a kezemet”, mondja. Szerinte az emberek nem tehetik meg bizonyos felelősségvállalás után, hogy elengedjék a napi politikát.

Ha kell, akkor én bármilyen áldozatra képes vagyok azért, hogy ez a meggyőződésem, hitem, amit Magyar Péterbe vetettem, az rendszert váltson vele együtt

– jelentette ki Nagy Ervin.

The post Nagy Ervin: Tudom, hogy a propagandistáknak furcsa a munka, de nem tűntem el Magyar Péter mellől first appeared on 24.hu.

Forrás

Érdekességek

Áttért az állatfotózásra törökföldön, mert fegyveres őrök figyelték őt

Simona Cinà morta al party in piscina, tutti i «punti oscuri»: il buco di 50 minuti, le tracce di sangue e la casa trovata in perfetto ordine

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF400.08Ft
03 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 03 Aug 2025 10:05 UTC
Latest change: 03 Aug 2025 10:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF345.2Ft
03 aug · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard