-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés.
Két gyorséttermi dolgozót is megsebesített egy dühös vendég New Jersey-ben, mivel elégedetlen volt a szendviccsel, amit négy évvel korábban adtak neki.
Az eset a New Jersey állambeli Patersonban, a Baladna Bakery nevű üzletben történt. A férfi vendég dühösen rontott be az üzlethelyiségbe, ahol hotdogot rendelt, majd kiabálni kezdett a pénztárossal egy korábbi rendelése miatt. A dühös vendéget a hely két tulajdonosa próbálta meg lenyugtatni, ő viszont csak azt hajtogatta, hogy nem kapta még meg a hotdogját, és egyébként is már korábban is volt problémája a hellyel, amikor tojásos szendvics helyett véletlenül padlizsános szendvicset kapott. A tulajok ekkor még azt is felajánlották neki, hogy kifizetik az állítólagos kárt, csak távozzon, a dühös férfi azonban ekkor előrántott egy sniccert, és rátámadt a két tulajra. Egyiküket a mellkasán, a másikat a karján vágta meg, majd elfutott a helyszínről. Mindkettejüket egy helyi kórházba szállították és ellátták, az elkövetőt viszont azóta is keresik.
Az egyik tulaj az NBC-nek elmondta, hogy a férfi gyakran járt náluk, az említett padlizsános balhéra is emlékszik, amely négy évvel ezelőtt történt. Elmondása szerint a férfi a támadás hetén korábban is járt bent az üzletben, és őket kereste, ám nem találkoztak.
The post Négy évvel korábbi szendvicsrendelés miatt sniccerrel támadt egy vendég a tulajokra New Jersey-ben first appeared on 24.hu.