Orbán nem óvatoskodott, tényként bemondta, hogy a kárpátaljai férfit agyonverték

-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 29 másodperc

Cikkünk frissül

Nem finomkodott a Kossuth Rádió reggeli műsorában Orbán Viktor miniszterelnök, többször is tényként állította, hogy a kárpátaljai magyar férfit agyonverték, noha erre nincs bizonyíték.

Orbán azt mondta, miután egy magyar-ukrán kettős állampolgárról van szó, aki “közjogi értelemben is a mi közösségünkhöz tartozik”, a magyar alkotmány és Magyarország védelme alatt is áll, ezért nem kell óvatoskodni.

“Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében elhunyt. Agyonverték. Agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet.”

Orbán szerint azon túl, hogy törődni kell az elhunyt családjával – ami történik -, fel kell tárni, mit történt, és az ukrán hatóságokat is faggatni kell, ami szintén történik.

Míg a férfi családja azt állítja, Sebestyén Józsefet a toborzók vasdorongokkal annyira megverték, hogy három héttel később meghalt, addig az ukrán hadsereg azt állítja, Sebestyént “törvényesen mozgósították” Ukrajna fegyveres erőibe, megkezdték a kiképzést, majd három nappal később a férfi megszökött. 6 nappal később a férfi saját maga ment be a Beregszászi Központi Körzeti Kórház sürgősségi osztályára, ahol „akut stresszreakciót diagnosztizáltak nála”, majd bevitték a pszichiátriára. Testi sérülést nem találtak rajta, két héttel később elhunyt, tüdőembólia miatt. A bántalmazást visszautasították.

Az ukrán verzióra egyelőre ugyanúgy nincs bizonyíték, mint a család állítására, Orbán mindenesetre nem egyensúlyozott.

A riporter az ukrán állítást ugyan megpendítette egy kérdésben, de rögtön azzal folytatta, hogy ezt mennyire lehet elfogadni, és milyen lehetőségei vannak Magyarországnak.

Orbán természetesen azt mondta, ezzel a válasszal nem lehet megelégedni, és többször is elmondta, kényszersorozás van Ukrajnában, ami szintén nem pontos, hiszen Ukrajnában nincs sorkatonaság, jelenleg kötelező mozgósítás van a háború miatt.

Orbán szerint az ügy gyökere a háborúban keresendő, a “felőrlő” háborút pedig mielőbb le kell zárni, diplomáciai erőfeszítésekkel. A miniszterelnök szerint az ukránok vesztettek, ahogy az EU-is, de ezt nem merik bevallani.

A férfi ügye újabb Orbánnál érv lett amellett, hogy Ukrajnát nem szabad felvenni az EU-ba.

Forrás

Érdekességek

Ricostruzione Ucraina, Tajani: Da Roma il messaggio che Kiev non è sola

A bővítési biztos szerint Ukrajna még idén minden csatlakozási fejezetet megnyithat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF400.06Ft
11 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 11 Jul 2025 13:05 UTC
Latest change: 11 Jul 2025 13:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF342.26Ft
11 júl · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard