Orbánék államérdekre hivatkozva vennék el a cégeket a külföldi befektetők elől

-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 5 másodperc

Eddig csak megtilthatta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, hogy valamely külföldi befektető egy magyarországi cégben szerezzen tulajdonjogot, mostantól azonban a magyar állam akár be is léphet a vevő helyébe. Egy június 23-án kihirdetett rendeletmódosítás alapján az állam elővásárlási jogot kap, és azt gyakorolhatja is, ha az államérdek azt kívánja. Államérdek lényegében minden lehet, amit annak nyilvánítanak, a jogszabályi meghatározás szerint a „nemzetgazdasági szempontból alapvető gazdaságstratégiai érdekkel összefüggő közérdek.”

Az orosz-ukrán háború miatti veszélyhelyzetre hivatkozva 2022 végén kelt az a kormányrendelet, amely lehetővé tette, hogy a belgazdaságért felelős miniszter megtiltsa a külföldi vevőknek a magyarországi stratégiai cégekben való tulajdonszerzést. Akkoriban az volt a félelem, hogy a magyarországi cégeket a szomszédban folyó háború miatt esetleg hirtelen áron alul kezdik kidobálni a tulajdonosok, és így olcsó préda lesz belőlük.

Azóta – büntetés terhe mellett – be kellett jelenteni az adásvételt annak megvalósulása előtt, és 30 (hosszabbítás esetén 45) napon belül döntött az illetékes miniszter, hogy engedi vagy tiltja az ügyletet. Megkérdeztük a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hány esetben éltek a tiltás lehetőségével, mire hivatkozva és mely cégek esetében, de cikkünk megjelenéséig nem reagáltak a megkeresésünkre. Arra sem válaszoltak, hogy a kabinet miért ítélte olyan sürgősnek az intézkedést, hogy az Orbán Viktor által aláírt rendeletmódosítás a kihirdetés másnapján már hatályba is lépett. A hivatalos indoklás így szól:

The post Orbánék államérdekre hivatkozva vennék el a cégeket a külföldi befektetők elől first appeared on 24.hu.

Forrás

Érdekességek

Újabb földrengés volt Csongrád közelében

Tizenkilenc éve nem lehet kitenni azt a gazdálkodót a Mocsárosból, aki lekaszálta a ritka szöcske élőhelyét

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF398.95Ft
08 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 08 Jul 2025 08:05 UTC
Latest change: 08 Jul 2025 08:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF339.23Ft
08 júl · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard