Nadal elképesztő karrierjében nem is a rekordok a leginkább lenyűgözőek

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Húsz éve kapták fel rá a fejüket a teniszrajongók, Federerrel és Djokovićcsal pedig a tenisz legnagyobb párharcait vívta. Roppant elszántsága és a saját fizikai határait messze túlfeszítő kitartása Nadalt a tenisztörténet legnagyobb harcosává tette, aki rengeteg embernek jelent…

Felejthetetlen helyett küszködős lett, de reális éven van túl a magyar fociválogatott

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. A nagy Eb-várakozásból csalódás lett, a Nemzetek Ligájában hazai pályán nem sikerült nyerni, így lehet bőven hiányérzetünk, de ez a magyar fociválogatott valós ereje. Kis szerencsével meglehet a vb-részvétel, de a hátország problémái továbbra is megmaradtak. Forrás

Arra ébredtem, hogy négy választókerület képviselője lettem: az új beosztás szerint Budapesten összenő, ami nem tartozik össze

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. A budapesti választókörzetek eddig követték a kerülethatárokat, de az új szabály felnégyelne, illetve más profilú, más problémájú, más lakóösszetételű városrészeket forrasztana egybe. A tervezett módosítások után egy kerületnek akár négy országgyűlési képviselője is lehet majd. Az átalakítás túl…

Szabotázst kiáltottak, de akár egy gondatlan hajó is okozhatta a balti netkábelszakadásokat

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Az oroszokat sejtik ugyan a Litvániát Svédországgal, illetve Finnországot Németországgal összekötő optikai kábelek elvágása mögött, de bizonyíték még nemigen van erre. Felsejlik a háttérben egy gyanús kínai hajó, egy lógva maradt horgony és a hibrid háború eszközei, miközben…

HU EUR/HUF398.57Ft
07 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 07 Jul 2025 00:05 UTC
Latest change: 07 Jul 2025 00:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF338.33Ft
07 júl · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard