-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. A kormányszóvivő kiemelte, hogy növelni akarják a jövedelmek vásárlóerejét, megfelelő lakhatást biztosítanának az embereknek, és fokoznák a hazai kis- és középvállalkozások versenyképességét. Forrás
Szerelmet remélt a magányos nő, milliókat csaltak ki tőle egy profin felépített hazugsággal
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. A nő anyagi krízisbe került, miután rengeteg pénzt utalt egy ismeretlennek, de az ő esetével együtt összesen 12 ezer online csalást jelentettek tavaly Magyarországon, a kár pedig 25 milliárd forint. Hogyan lehet megelőzni az online csalásokat, és mennyi…
Arra ébredtem, hogy négy választókerület képviselője lettem: az új beosztás szerint Budapesten összenő, ami nem tartozik össze
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. A budapesti választókörzetek eddig követték a kerülethatárokat, de az új szabály felnégyelne, illetve más profilú, más problémájú, más lakóösszetételű városrészeket forrasztana egybe. A tervezett módosítások után egy kerületnek akár négy országgyűlési képviselője is lehet majd. Az átalakítás túl…
Szabotázst kiáltottak, de akár egy gondatlan hajó is okozhatta a balti netkábelszakadásokat
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Az oroszokat sejtik ugyan a Litvániát Svédországgal, illetve Finnországot Németországgal összekötő optikai kábelek elvágása mögött, de bizonyíték még nemigen van erre. Felsejlik a háttérben egy gyanús kínai hajó, egy lógva maradt horgony és a hibrid háború eszközei, miközben…
A Mol hajlandó lenne leválni az orosz olajról, ha kapna rá pénzt az EU-tól
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Bacsa György, a cég ügyvezetője a Politicónak 500 millió dolláros költségről beszélt, és hogy az EU igazán beszállhatna a költségekbe. Az EU be is szállt volna amúgy, csak a kormány lehúzta a százhalombattai finomítóra szánt pénzeket az RFF-es…
Magyar Diaszpóra Tanács: 2025 legyen a jövő nemzedék éve!
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Támogatják Magyarország törekvését a béke elérésére a magyar nemzet és a magyar családok biztonsága, a közösen elért eredmények megvédése és a folytonosság biztosítása érdekében. Forrás
Orbán: Sose volt ekkora veszélye az ukrajnai háború eszkalációjának
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. A miniszterelnök a védelmi tanács szerdai ülése után azt mondta, a következő két hónap lesz a legnehezebb, Magyarországnak minden tapasztalatára szükség lesz, hogy kimaradjon a háborúból. Forrás
Mérlegre tettem, hogy dolgozhatok, vagy azon nyavalygok, hogy meg van húzva a nadrágszíj
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Herendi Gábor, az utóbbi évtizedek legnézettebb magyar filmjeinek rendezője pár éve ereje teljében volt, aztán kapott egy akkora maflást, hogy úgy érezte, kettétört a karrierje. Most új filmet készített: a Futni mentem állami pénz nélkül született meg, de…
OECD report paints dismal picture of Hungarian healthcare and Hungarians' self-destructive lifestyles
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. There aren’t enough doctors and nurses and the number of elderly and sick people continues to rise, while the government is spending little on healthcare. Hungarians don’t go for screenings, we have the worst cancer mortality rate, we…
Egy egyszerű injekciós módszer forradalmasíthatja a rákterápiát
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. A több ráktípus kezelésére használt atezolizumabot most már bőr alá adott injekcióban is be lehet adni, ezzel egyszerűsödik és hétpercesre rövidül az eddig többórás, intravénás kezelés. Az immunterápia egyébként is forradalmasította a daganatgyógyítást, a küszöbön pedig itt lehet…