Pert vesztett a BKK, marad a 200 milliós bírság a busztender miatt

-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 56 másodperc

Az egyik busztender miatt vesztett a BKK a bíróságon – derült ki Vitézy Dávid és Szentkirályi Alexandra posztjaiból.

A Podmaniczky Mozgalom vezetője, Vitézy Dávid arról írt, most már bírósági ítélet mondja ki, hogy Draskovics Tibor és Walter Katalin vezetésével a BKK törvényellenes és versenykorlátozó módon folytatott le egy soktízmilliárdos busztendert.

A poszt szerint ugyanis a bíróság helyben hagyta a Közbeszerzési Döntőbizottság 200 millió forintos bírságát és 4 millió forint perköltség kifizetését is elrendelte. A bíróság minden ponton igazat adott a Közbeszerzési Döntőbizottságnak, és megállapította, a BKK eljárása alapjaiban sértette meg a tiszta versenyt, a közbeszerzési törvény szabályait és a jogszerű eljárás követelményeit – írta Vitézy.

A politikus ismét átfogó vizsgálatot sürgetett a BKK-nál, hogy kiderüljön, kik működtek közre a törvénytelen beszerzési döntésekben, és hogy be tudják-e hajtani a 200 milliós kárt a felelősökön. Szerinte Karácsonynak ideje lenne elszámolnia a Főváros törvényes működésével a bírósági döntés után.

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője, Szentkirályi Alexandra szerint botrányos a történet, ráadásul fut egy másik, hasonló tárgyú per is, ahol 300 millió forint a tét. Szerinte Karácsonyék „magasról tesznek a törvényekre”, mert azt gondolják, bármit megtehetnek, utána pedig maximum eljátsszák az áldozat szerepét.

A bírósági ítéletre Karácsony Gergely nem reagál, ezt majd a BKK teszi meg.

Mi ez az ügy?

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) tavaly júliusban szabott ki 200 milliós büntetést a BKK-ra a busztender miatt. A BKK akkor azt írta, a megállapításokat megalapozatlannak tartja, és értetlenül áll a döntés előtt, hiszen 2013 óta hasonlóan zajlik a közbeszerzési eljárás.

Közleményük szerint a KDB úgy marasztalta el őket, hogy az eljárás során nyilatkozattételre felkért minden érdekelt biztosítottnak látta az esélyegyenlőséget és a verseny tisztaságát.

2023-ban több tendert is kiírt a BKK, a KDB döntése az 50 dízel autóbusz üzemeltetésére kiírt pályázatot érintette. A tárgyalásos, kétfordulós eljárásban öten jelentkeztek, de csak három pályázó tett végső ajánlatot, majd az előzetes vitarendezési és hiánypótlási eljárások után az ArrivaBus Kft. lett a győztes, amellyel korábban is szerződésben állt a főváros.

Az eljárásban részt vevő egyik pályázó élt előzetes vitarendezési kérelemmel, majd miután azt elutasították, a KDB-hez fordult, vitatva a BKK döntését.

A BKK akkori közleménye szerint “a KDB a jogorvoslati kérelmet érdemben nem vizsgálta, azonban az eljárást hivatalból kiterjesztette senki által sem vitatott kérdésekre is.”

Ennek alapján jutott arra a következtetésre, hogy a BKK megsértette a közbeszerzésről szóló törvényt.

A BKK ezután bírósághoz fordult, most pedig vesztett.

Forrás

Érdekességek

Usa-Russia, Trump muove i sottomarini nucleari: "Le parole hanno conseguenze"

Joe Biden szerint létfontosságú küzdelem zajlik az Egyesült Államokban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF398.71Ft
02 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Aug 2025 12:05 UTC
Latest change: 02 Aug 2025 12:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF344.01Ft
02 aug · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard