-- Olvasási idő kb.: 3 perc és 14 másodperc
Jó reggelt! Itt a 444 napindító, de korántsem egyetlen hírlevele, benne az elmúlt nap legfontosabb híreivel, nagyobb anyagaival.
- Petőfi ellen is azzal hergeltek, hogy idegen érdekeket szolgál
- MÁV-vezér tavaly decemberben: „Jövő év elején nekiállunk, a nyárra pedig megcsináljuk” – nem csinálták meg
- „Nem a Városligetben kell bemutatni, hogyan aratnak egy precíziós kombájnnal”
- Putyin és a sokat emlegetett NATO elleni támadás
Belföld
5,7 milliós fizetés, ingyen lakhatás, házvezetőnő és magáncélra kapott autó mellett panaszkodott pokoli másfél évre Novák Katalin. A Medián kutatása szerint a Fidesz előnye már a községekben is elolvadt. Jámbor András képviselő bejelentette, hogy nem indul újra egyéni körzetében a következő választásokon, mert nem akar ártani a Tisza Párt esélyeinek.
- Kocsis Máté szerint nem vezet a Tisza Párt, „ezt mindenki tudja, aki politikával foglalkozik”.
A rendőrség ismét betiltotta a szivárványos felvonulást, amit most már a Fővárosi Önkormányzat rendez. A főpolgármester szerint a rendőrség nem létező gyűlésről hozott döntést, mivel a főváros nem tett gyülekezési törvény szerinti bejelentést, mert a felvonulás önkormányzati rendezvénynek számít.
- Összesen 71 európai parlamenti képviselő tervez részt venni az idei vonuláson.
Lázár János arra számít, hogy még népszavazás is lesz az ukrán csatlakozásról, közben a honvédség állományát már belső e-mailekben biztatják az Ukrajna-ellenes szavazásra. Szijjártó Péter Szentpétervárra ment, hogy megvédje a magyar rezsit, közben pedig meghallgathatta, hogy Oroszország a recesszió szélére sodródott.
- Bűnösnek vallotta magát a magyar külügy moszkvai partnerirodájának munkatársa, aki katonai rádiókat csempészett Oroszországba.
Kilenc évbe telt, de véget ért a Centrum-per, elítéltek egy halom parkolási maffiózót. Börtönbe kell vonulnia Fürst György volt szocialista alpolgármesternek, a Centrum Kft. egykori ügyvezetőjének és Borsi Imrének, akire a fideszesek rábízták a ferencvárosi parkolást.
Magyar Levente külügyi államtitkár szerint nem biztos, hogy a nagytakarítási törvény valaha újra a parlament elé kerül, mert sok volt miatta a belső vita és a feszültség. Pécs első vidéki városként civilek biztatására kiállt a nagytakarítási törvénnyel szemben.
- A Szuverenitásvédelmi Hivatalra emlékeztető munkacsoportot hoz létre az Európai Parlament.
A kampányra hangolt szuverenitásvédelemnek olyan régi hagyományai vannak a magyar politikában, hogy már Petőfi Sándort is ezzel a taktikával járatták le ellenfelei, amikor 1848 nyarán indulni akart az első népképviseleti választáson.
Az ELTE helyett az MTA-nak adná vissza kutatóintézeteket a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, míg az Akadémiai Dolgozók Fóruma követeli a négy kutatóintézetet kiszervező „átgondolatlan, szakmaiatlan és inkompetens” kormányzati terv visszavonását.
Nem Budapest megbüntetéséről szól a Mezőgazdasági Múzeum elköltöztetése, mondják a projekt felelősei. Szerintük konszenzus volt arról, hogy nincs jó helye a Városligetben. A Vajdahunyad várára Baán László nyújtotta be az igényét, könnyed kiállítást vizionál Magyarország 1100 éves történetéről.
A Veszprém és Ajka közötti vasúti szakaszt 2018-ban újították fel, de szakemberek már akkor figyelmeztettek: a spórolós felújítás miatt megint baj lesz. A baj hat évvel később megtörtént. Jó, ha év végére járhatnak a vonatok.
- Közzétette a MÁV a nyáron közlekedő klímás vonatok térképét, amire a veszprémieknek és az ózdiaknak felesleges is ránézniük.
Külföld
Bő másfél évvel ezelőtt egy német elemzőintézet elkezdte számolgatni, hogy mikor juthat el oda az oroszok haderőfejlesztése, hogy eséllyel támadják meg a NATO-t. Azóta a kérdés rendszeresen előjön, repkednek az évszámok, a katonai elemzők viszont megosztottak, hogy reális forgatókönyv-e ez. Abban ugyanakkor mindenki egyetért, hogy Európának tényleg muszáj felpörgetnie a haderejét.
- Putyin most azt mondja, kész találkozni Zelenszkijjel, de vannak feltételei.
Izrael két iráni nukleáris reaktort is támadott kedden, Irán pedig ballisztikus rakétával csapott le egy izraeli kórházra és két másik helyszínre. A támadásban sokan megsérültek, válaszul az izraeli védelmi miniszter arról beszélt, hogy Hámenei ajatollah „nem létezhet tovább”.
- Szijjártó Péter közölte, a kormány hat magyar állampolgárt evakuált Iránból.
Trump közölte vezető tanácsadóival, hogy jóváhagyja az Irán elleni támadási terveket, de a végső parancs kiadásával megvárja, Teherán felhagy-e nukleáris programjával. A Fehér Ház szerint a következő két hétben dőlhet el, Amerika lecsap-e Iránra.
- Az irániak nagyrészt el vannak vágva a globális kommunikációtól, miután leállt az internet.
Trash
Itt az RTL új, mindenkit traumatizáló trashműsora! Az Exek csatájában expárokat költöztetnek össze, hogy milliókat nyerjenek, a nézők pedig végtelen ordibálást kapjanak. A legnépszerűbb szitkozódás a műsorban a „te kutya”.