-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés.
„Teljességgel elfogadhatatlan, hogy Novák Katalin, aki tavaly február óta 100 millió forintot kapott a magyar adófizetőktől, nem válaszol a sajtó kérdéseire és még erkölcsi továbbképzést is tart a munkáját végző riporternek” – reagált a 444 videójára Magyar Péter.
A volt köztársasági elnök Temesváron tartott előadást, amelyen először beszélt közéleti kérdésekről azóta, hogy tavaly februárban lemondott a kegyelmi ügy nyomán. Itt Kaufmann Balázs kollégánk szembesítette azzal, hogy miközben havonta milliókat kap az adófizetők pénzéből, továbbra sem tisztázta, hogy mégis miért adott kegyelmet K. Endrének.
A Tisza elnöke szerint „megmagyarázhatatlan, hogy miközben majd hárommillió honfitársunk él a létminimum alatt, aközben a plágium és kegyelmi botrány miatt megbukott köztársasági elnökök lakhatását és rezsiszámláját, sofőrjét és titkárságát az adófizetők állják és emellett még életük végéig havi 6 millió forint közpénzt kapnak.”
Magyar Péter tett egy olyan kampányígéretet, hogy „a leendő TISZA-kormány haladéktalanul eltörli a volt köztársasági elnököket közpénzből megillető juttatásokat.”
Szerinte az, „aki nem akar válaszolni a magyar embereket joggal foglalkoztató kérdésekre, az nyugodtan visszacsengetheti a pénzt a kasszába. Ha van egy kis tartása, akkor egyébként is.”
Novák Katalin temesvári előadásáról hosszabb videós tudósítást is közzétettünk.