Saját képviselőinek tartozik a román szélsőjobb, beperelték

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés.

Saját pártját perli a jobboldali radikális román AUR öt képviselője, mert nem kapták vissza a pénzt, amit ők adtak kölcsön a párt 2024-es EP-kampányára – írja a Transtelex.

Az AUR, akik azóta kis híján megnyerték az elnökválasztást is Orbán Viktor óvatos támogatásával, nem szerepeltek rosszul a tavalyi európai választásokon sem: 15%-kal a második helyen végeztek úgy, hogy öt százalékot elvitt a még náluk is szélsőségesebb, külön induló, turbósámán-nagyasszony vonalon mozgó Diana Șoșoacă is.

A választás után azonban a román választási bizottság szabálytalanságokat talált a kampányfinanszírozásukban, a Realitatea tévé tulajdonosának, Maricel Păcurarunak a köreitől származó pénzeket ugyanis állítólag nem számolták el hivatalosan az AUR-nál – emiatt a párt nem kapta meg az eredményük után elvileg nekik utólag járó állami költségtérítést sem.

Valószínűleg erre vezethetők vissza a párt mostani pénzügyi problémái, amik miatt a saját embereik felé is adósak maradtak. A G4Media cikke szerint öt AUR-képviselő összesen 9,13 millió lejt (forintban ez bő 700 millió) követel a párttól, ami miatt már bírósághoz is fordultak. Az AUR vezetése elismerte, hogy tudnak az eljárásról, és azt ígérik, hogy nem fognak a pereskedés miatt semmilyen szankciót alkalmazni a saját képviselőikkel szemben.

Forrás

Érdekességek

Politikai földrengés Berlinben: a CDU/CSU nemet mondott a baloldali bírói puccsra – videó

Macskája mentette meg a rosszullévő gazdája életét

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF400.15Ft
13 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 13 Jul 2025 20:05 UTC
Latest change: 13 Jul 2025 20:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF343.16Ft
13 júl · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard