-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 6 másodperc
A sérülés után Sinner odament Dimitrovhoz, aki az orvosi időkérés alatt könnyekben tört ki, majd feladva a meccset a közönség hosszan tartó tapsvihara közepette hagyta el a pályát.
Sinner – miután bekísérte az öltözőbe riválisát – azt mondta, nem tud teljes szívből örülni a továbbjutásnak, hiszen számára ez nem győzelem.
Nem tudom, mit mondjak, sohasem akarnék ilyen győzelmet. Grigor egy hihetetlen játékos, és ezt mindannyian láthattuk. Úgy játszott, ahogy évek óta nem láttuk teniszezni. Nagyon jó barátom, a pályán kívül is remekül kijövünk egymással, és soha nem akartam ilyen helyzetben látni.
Természetesen hatalmas esélye volt a következő fordulóba jutni, és megérdemelte volna. Most csak annyit mondhatok, hogy gyors felépülést kívánok neki” – mondta Sinner.
Jannik Sinner was there for his opponent in a cruel moment on Centre Court#Wimbledon pic.twitter.com/HGIs5yOaD5
— Wimbledon (@Wimbledon) July 7, 2025
„Egyáltalán nem veszem ezt győzelemnek, csupán egy szerencsétlen pillanat, aminek mindannyian tanúi lehettünk. Dimitrov az elmúlt Grand Slam-versenyeken sokat küzdött sérülésekkel, ezért nagyon nehéz őt látni ismét szenvedni. Mindannyian láthattuk a reakcióján, hogy mennyire fontos neki a tenisz, ő az egyik legkeményebben dolgozó játékos” – tette hozzá.
The post „Sohasem akarnék ilyen győzelmet” – Sinnert meghatotta Dimitrov sérülése first appeared on 24.hu.