„Sokan nem is gondolnák, hogy én nagyon szeretem a kvantumfizikát” – Gáspár Laci első tetoválásairól mesélt

-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 3 másodperc

Eddig egyetlen tetoválása sem volt Gáspár Lacinak, nemrég viszont elkészült élete első, teljes jobb kart beborító mintája. Erről a héten mesélt először a Reggeliben, ahová a tetoválóművész Ódor Benjáminnal érkezett.

Gáspár a műsorban elmondta, sokat gondolkodott a tetováláson, de idáig nem tudta magát rávenni. Igazából mindig vágyott rá, és amikor megtalálta a neki legjobban tetsző stílust, felkereste Ódort egy konzultációra.

Nekem nagyon tetszett, hogy az első megbeszélésen beszélgettünk. Kíváncsi volt, hogy ki vagyok, mit szeretnék, mi az, ami nekem fontos. És akkor elmondtam, hogy a hit, a zene, a basszusgitár

– magyarázta az énekes, miközben tetkóit mutogatta.

Sokan nem is gondolnák, hogy én nagyon szeretem a kvantumfizikát. Engem foglalkoztatnak a párhuzamos dimenziók, a Schrödinger macskájától kezdve, a szuperpozíció… És ez mind itt megjelenik. Macskát nem akartam, de például ez a doboz itt a Schrödinger macskája

– mondta, a szuperpozíció definíciójába azonban kicsit belezavarodott.

A szuperpozíciónak is az a lényege, hogy egyszerre egy dolog lehet két helyen is. Vagyis egy dolog… vagy hogy van, várjál… egyszerre egy dologra lehet két igazság is, vagy valami ilyesmi, mindegy.

Hozzátette, korán van még, de őt nagyon érdekli ez a dolog. Később pedig ki is javította magát:

Közben eszembe jutott: atomokból áll minden, és egy atomrészecske egyszerre lehet két helyen is. Na, ez a szuperpozíció.

A teljes beszélgetést és a tetoválásbemutatót itt lehet megnézni:

The post „Sokan nem is gondolnák, hogy én nagyon szeretem a kvantumfizikát” – Gáspár Laci első tetoválásairól mesélt first appeared on 24.hu.

Forrás

Érdekességek

Kezdődhet az csődbe ment Unitravel utasainak kártalanítása

Orbán szerint már az ellenfél téglái is megbújnak a Harcosok Klubjában

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF399.29Ft
11 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 11 Jul 2025 08:05 UTC
Latest change: 11 Jul 2025 08:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF341.57Ft
11 júl · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard