-- Olvasási idő kb.: 2 perc és 59 másodperc

Kerner Zsolt

David Leavitt: Florence, A Delicate Case (2002, Bloomsbury, 176 oldal)

Minden ország kultúráját csak felületesen lehet megérteni. Nemcsak olvasással, tapasztalással is. Magyarország kultúrájának jó részét én sem értem, pedig két városában is évtizedekig éltem. De a két város tapasztalata valamivel már közelebb hoz a megértéshez.

A legjobb könyvek amerikai városokról szólnak. Sok van, de kettőt hoznék példának: Stephen Klineberg Prophetic Cityje Houstonról szól, de valójában azt mutatja be, milyen kulturális következményei vannak egy elvesztett háborúnak, amelyet követően vietnami családok ezrei jelennek meg egy városban. Hogy mi történik az olajipar fellendülésével. Hogy miért fontos a helyi szabályozás és hogyan lehet jól csinálni. Hogy mi a texasi gazdagok kultúrája. Robert Caro Power Brokere pedig New Yorkról szól, de valójában arról, mi a hatalom természete, hogyan lehet megszerezni és elveszteni, és milyen nyomot tud egyetlen ember hagyni az örökkévalóságon.

David Leavitt Florence, A Delicate Case című könyve elvileg Firenzéről szól. Néhol a gyakorlatban is. De sokszor azokról az angolokról, akik Firenzébe menekültek, hogy szabadabban vagy bűnösebben élhessenek. Esetleg mindkettő.

Arról is szól, hogy ez a hely, ami valójában egy múzeum és egy amerikai egyetemi város keveréke (a könyv születésekor 25 amerikai egyetemnek volt itt intézete vagy tanszéke), pontosan kié is. Ki a felelős azért, hogy megmaradjon, és ki láthatja, ami megmaradt. Ahogy arról is beszél, hogy mi lesz a művésszel, ha beköltözik a művészetbe. Firenzében történelmi léptékű hagyománya van annak, hogy a tehetséges, híres, esetleg tehetséges és híres művészek beköltöznek, majd évtizedekig csak beszélnek a terveikről, de nem alkotnak semmit. A város megeszi az alkotást.

Ahogy annak is, hogy a tehetős északiak, feltételezve, hogy a klíma kedvező hatással lesz az egészségükre, szanatóriumként menekülnek a városba, majd prompt elhaláloznak, hiszen itt nyáron füllesztő a hőség, télen pedig tüdőgyulladást kap az ember a vasárnapi misén.

Ha Firenzéről akarunk olvasni, könnyű a Medicikhez vagy Michelangelohoz fordulni. Savonarolához még érdekes is. De Leavitt ennél sokkal érzékenyebben nyúl egy komplex városhoz, aminek az ideáját könnyebb szeretni, mint a valóságát.

Kránicz Bence

Detective Comics: 80 Years of Batman (DC Comics, 2018, 416 oldal)

2018-ban, a legelső Batman-képregény megjelenésének nyolcvanadik évfordulóján mi is megírtuk, hogyan látják mostanában az írók a kiérdemesült szuperhőst: leginkább szomorú, erőszakos pszichopatának. Az akkori évfordulón megjelent válogatáskötet viszont nem napjaink morózus Denevéremberéről szól, hanem a korábbi korok hőséről, aki hol a hard-boiled detektívekre hasonlított, hol érzelgős filantrópra vagy felelősségteljes nagybácsira. A hasonló gyűjtemények általában újraközlik a fontos szereplők legkorábbi feltűnését, és ebben is benne van Robin, Rébusz, Kétarc és Batwoman első története. Utóbbi nem összekeverendő Batgirllel, akinek bemutatkozása szintén itt olvasható.

Ám ennek a kötetnek az a különlegessége, hogy csak a Detective Comics sorozatban megjelent képregényekből válogat, kimaradnak tehát a Batmanben futott történetek, köztük Joker legemlékezetesebb őrjöngései. Paul Levitz szerkesztő, aki hozzáértők szerint világelső Batman-tudornak számít, ezt a megkötést inkább lehetőségként fogta fel, hogy olyasmit is mutasson a nagy múltú lapból, amit nem sűrűn szoktak előbányászni. A felfedezés örömét tartogatják a Detective Comicsban közölt, de nem batmanes képregények, köztük a Batman-előd Crimson Avenger, a keményöklű Slam Bradley, vagy a fehérek iskoláját kijárt indián harcos, Pow-Wow Smith történetei. Szemérmetlen ponyvák egytől egyig, amiket megnemesített az idő.

Batmanhez minduntalan visszatérve pedig azt a legtanulságosabb összehasonlítani, mennyire másképp látták a karaktert olyan nagy hatású rajzolói, mint Jerry Robinson, Sheldon Moldoff és Dick Sprang a negyvenes-ötvenes évekbeli klasszikusok közül, vagy a szuperhős modernizálásában élenjáró Neal Adams és Marshall Rogers a hetvenes években. Több mint kéttucatnyi Batman-történet kapott helyet a könyvben, tömör, de tartalmas kisesszékkel és alkotói visszaemlékezésekkel tagolva. A komoly mennyiségű anyagnak meg a gondos szerkesztésnek hála úgy érezhetjük, az 80 Years of Batman az amerikai képregény stílustörténetéhez, sőt társadalomtörténeti megfigyelésekhez is alkalmas bevezetőként.

Stanley Tucci: Életem az ételeken át (HVG Könyvek, 2022, 304 oldal)

Képzelt barátokat általában kitalálni szoktunk magunknak, de az enyém nagyon is létezik: Stanley Tuccinak hívják.

The post Stanley Tucci gyomrától Sherlock Holmes budapesti kalandjaiig – ezeket olvastunk júliusban first appeared on 24.hu.

Forrás