-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés.
Szijjártó Péter a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj helyszínén az MTI szerint elmondta, hogy Magyarország legnagyobb autógyárát hozza létre a Mercedes.
A külgazdasági és külügyminiszter a Hungaroringen azt mondta, a futam előtt tárgyalt a német autógyár itt lévő képviselőivel. Ez alapján szerinte kijelenthető, hogy a Mercedes kecskeméti beruházása kiválóan halad, így a jövő év első negyedévében megindulhat új technológiával az új Mercedes modellek gyártása Kecskeméten.
Ezzel a beruházással ez a kecskeméti Mercedes gyár lesz Magyarország legnagyobb autógyára. Ezzel a 300 ezres kapacitással létrejön az a helyzet, hogy Magyarország egymillió gépjárművet tud előállítani évente
– mondta Szijjártó.
A miniszter hozzátette, hogy az ország ezzel egy nagyon exkluzív európai társaságba lép be. Elmondta, hogy Kecskemét lesz az egyetlen hely a kontinensen, ahol Mercedes autógyár és az akkumulátorokat összeszerelő üzem egymás közvetlen szomszédságában működik.
„Az Egyesült Államokban és Kínában van egy-egy ilyen helye a Mercedesnek, Európában csak itt lesz. Nagyon speciális státuszban vagyunk a Mercedesen belül, és a Mercedes is nagyon speciális státuszban van Magyarországon” – mondta Szijjártó Péter.
The post Szijjártó bejelentette, hogy a Mercedes létrehozza az ország legnagyobb autógyárát first appeared on 24.hu.