-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 57 másodperc
Amint arról korábban beszámoltunk, a győzelmet a Józsa Márton kormányozta MLS Raiffeisen Fifty-Fifty szerezte meg, amely 4 óra 24 perces elképesztő idővel ért célba, több mint 40 percet javítva saját korábbi rekordján.
A verseny egyik legnagyobb szenzációját a Szamuráj Jack nevű vitorlás szolgáltatta, amely 8 óra 35 perces idővel megdöntötte az egytestű hajók rekordját.
Külön kupával ismerték el a klasszikus hajók között született korszakos eredményeket is. A 75-ös cirkálók sok évtizedes presztízscsatájában idén a Lillafüred diadalmaskodott, Detre Szabolcs olimpiai bronzérmes vitorlázó kormányzásával mindössze két másodperccel előzték meg a Siroccót a célvonalban.

A Lillafüred 10 óra 6 perces idejével megdöntötte a harmadik helyezett 75-ös cirkáló, Nemere II. 1955-ben felállított, megdönthetetlennek hitt 10 óra 40 perces klasszikus rekordját, ráadásul a Sirocco és maga a Nemere II. is gyorsabb volt a történelmi rekordidőnél.
Hősök és drámák
Komoly kihívás elé állította a mezőnyt az erős szél. Több hajó komoly technikai problémákkal küzdött, közel ötven egység, köztük olyan nagy nevek, mint a tizenháromszoros győztes Litkey Farkas, feladni kényszerült a küzdelmet.
A legdrámaibb történet a Sponsor Wanted nevű hajóé volt. A hétfői viharban megsérült a Raffica és a René Raffica hajó is, utóbbi csapatát csupa fiatal alkotja. A két egység tagjai összefogtak, és egy három nap alatt versenyképessé tett hajóval, a Sponsor Wanted-dal és a Raffica árbócával vágtak neki a távnak. Bár a viharban feltehetőleg megsérült árbóc végül nem bírta a terhelést, a csapat a példátlan összefogás és sportszerűség miatt kiérdemelte a KPMG Fair Play Díját.
Ez a példaértékű összefogás és csapatszellem méltó a Fair Play díjra. A Sponsor Wanted csapata bebizonyította, hogy a kitartás és az összefogás a legnehezebb helyzetekben is győzelemre vezethet
– mondta Rózsai Rezső, a KPMG magyarországi vezérigazgatója.
A verseny tele volt emlékezetes pillanatokkal: a 12-szeres magyar bajnok jégkorongozó, a szapporói hős, Palkovics Krisztián a célba éréssel ünnepelte 50. születésnapját, a Queen Lucy művészhajó (ifj. Zenthe Ferenc, Szerednyey Béla, Barabás Kiss Zoltán) kategóriájában másodikként teljesítette a távot, a 87 éves, háromszoros Kékszalag-győztes Tuss Miklós pedig az idei legidősebb versenyzőként kategóriájának első helyét szerezte meg a Hepp nevű hajójával.

A verseny legfiatalabb résztvevője a 8 éves Hermányi Márk volt, aki a Beach Body csapatának tagjaként kategóriájában ezüstérmet is szerzett.
The post Születésnapos szapporói hokihős, 87 éves doyen, 8 éves tehetség – őket is ünnepelték a Kékszalagon first appeared on 24.hu.