
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés.
Péntek óta több mint négyszázötven ember halt meg Iránban az izraeli katonai csapások következtében – tudatta az Iránban Működő Emberi Jogi Aktivisták (HRANA) nonprofit szervezet, amely az offenzíva kezdete óta követi a halálos áldozatok és sérültek számát. A szervezet szerint eddig 224 civil halt meg, 188 pedig megsebesült, valamint 109 katona vesztette életét, 123 pedig megsebesült. További 119 olyam halottról is tudnak, akiknek a személyazonosságát még nem állapították meg.
Az iráni állami média eddig nem közölt adatokat a halálesetek számáról, a kormány pedig csak kevés konkrét számot közölt – jegyezte meg a BBC a beszámolóban.
The post Több mint 450 ember halt meg Iránban péntek óta az izraeli csapásokban first appeared on 24.hu.