Volt bankszövetségi elnök: Matolcsy mellébeszélt az aranytartalékkal kapcsolatban

-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 49 másodperc

Sok szó esik mostanában Magyarország aranytartalékáról: parlamenti képviselők zarándokolnak el a Magyar Nemzeti Bankhoz, hogy megnézzék, hogy megvannak-e az aranytömbök, Matolcsy György márciusban távozó jegybankelnök pedig több videót is szentelt a témának. Matolcsy arról beszélt, hogy az aranyvásárlás stratégiai döntés volt a kormány erőteljes külpolitikája miatt, ezért is 3-ról 110 tonnára növelték az aranytartalékot, így 12 milliárd dollárnyi aranytartaléka van az országnak.

Matolcsy György azt állította, hogy az aranytartalék megnövelése az elmúlt 12 év egyik legnagyobb sikere, egy „történelmi jelentőségű” tény. Úgy fogalmazott, hogy „szükség van egy aranyhorgonyra, mert az elmúlt 70–80 évben csak azt engedték oda a tárgyalóasztalokhoz, akinek volt aranya”.

Az ATV-n megkérdezték a Magyar Bankszövetség volt elnökét, a Raiffeisen Bank egykori vezérét Felcsuti Péter, hogy miért kell az országnak aranytartalék, aki lényegében egy mondattal megsemmisítette Matolcsy az aranytartalék szükségességéről szóló állításait:

Valójában nem kell

Majd elmondta azt, amit a közgazdaságtani egyetem első évfolyamán is ismernek, miszerint az utóbbi 50–100 évben az arany és a modern gazdaságok pénze között semmilyen kapcsolat nincs.

„Az Egyesült Államok az 1970-es évek elején a legutolsó, nagyon gyenge szálat is elvágta a dollár és az arany között, onnantól kezdve ez már csak egy lélektani kérdés” – jegyezte meg Felcsuti, aki elismerte azt, hogy az emberek fejében él valamifajta kép arról, hogy az arany egy értékes anyag, és azt jó dolog birtokolni.

„Természetesen a jegybankok tarthatják a tartalékaik valamekkora részét aranyban, bár az arany ára nagyon szélsőségesen ingadozik. De még egyszer mondom, a forint mennyisége és a Nemzeti Bank aranytartaléka között semmilyen összefüggés nincs” – jelentette ki.

Amikor rákérdeztek Matolcsy aranyhorgonyos kijelentésére, mely szerint csak azokat engedik az asztalhoz tárgyalni, akiknek van aranytartaléka azt felelte:

Nem szeretném bántani a volt jegybankelnököt, de ez egy hatalmas mellébeszélés, ennek az ég adta világon semmi köze nincs a realitásokhoz

Kósa Lajos fideszes politikus is járt a jegybankban az aranytartalékok miatt, és szerinte az nagyfokú stabilitást ad a magyar forintnak, „a forintot nem olyan könnyű megtámadni, mert erős háttere van”.

Erre a kijelentésére Felcsuti a következőképpen reagált:

„Kósa Lajos sok mindenről híres, de pénzügyi szakemberként valószínűleg nem az. A forint támadhatóságához az aranynak az ég adta világon semmi köze nincs. 2020 után több alkalommal is 20 százalék közelébe kellett emelni az alapkamatot a forint árfolyama érdekében, dacára annak, hogy ott volt a 110 tonnányi arany. A forint nagyon sérülékeny volt, és ma is nagyon sérülékeny.”

The post Volt bankszövetségi elnök: Matolcsy mellébeszélt az aranytartalékkal kapcsolatban first appeared on 24.hu.

Forrás

Érdekességek

Nobel-békedíjra jelölik Trumpot

Közép-európai szupermilliárdosok: szoftverfejlesztők, egyetemi professzorok és egy gázszerelő

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF398.71Ft
02 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Aug 2025 19:05 UTC
Latest change: 02 Aug 2025 19:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF344.01Ft
02 aug · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard